Hozzád költözöm, de ez nem azt jelenti, hogy a te szabályaid szerint kell élnünk

Oké, mindenkinek vannak ilyen dolgai, tiszteletben tartottam, mint a kisangyal kiszedegettem belőle minden este, mert hát ez nem nagy kérés, "mindent" a szerelemért. Na de most mégis maradt pár szál, van ez így, nem dráma. De úgy tűnik, mégis...

És már nekem is az volt, amikor ezután körülnéztem, és azt láttam, hogy ő viszont ugyanúgy szanaszét hagyja a ruháit mindenfelé, semmiféle erőfeszítést nem tett ez ügyben. Pedig ezt én kértem, hogy ne tegye, amikor megbeszéltük, kit mi zavar, min kellene változtatni, mivel hamarosan itt az ideje az összeköltözésnek...

Csakhogy ez az ő lakása, én leszek itt az „új". De vajon ez azt jelenti, hogy nekem kell nagyrészt alkalmazkodnom, felvennem az ő szokásait, és lehetőleg elhagyni az enyémeket (ha az őt idegesíti)? Végülis ő eddig is itt élt, a már kialakított kis szokásaival...

Megkérdeztem, hogy ha én minden kis apróságnak igyekeztem eleget tenni, amiket kértél, te miért nem tetted meg ugyanezt értem? A válasz az volt, hogy „miért kérsz számon a saját lakásomban?". Ebben a mondatban pedig minden benne volt: hogy a fenti kérdésekre a válasz igen!

Na de álljunk meg egy pillanatra!

Ha így költözöm hozzád, mégis, hogyan érezhetném magam otthon? Ha nekem csak alkalmazkodnom kell, és nincs beleszólásom semmibe, mert ez a te lakásod? Itt kissé, mintha megborulna az egyenlőség, ami egy párkapcsolat alapja kellene, hogy legyen.

Nehéz dolgod az összeköltözés, főleg, ha előtte sokáig egyedül éltünk, és megszoktuk, hogy az égvilágon senki sem szól bele semmibe, nem kell senkihez alkalmazkodnunk. De nyilván egy párkapcsolatban előbb utóbb elérkezik az a pont, amikor közös fészket rakunk, és gyakran ez nem egy vadiúj otthon, amit a „nulláról" építünk fel, hanem az egyik félhez odaköltözik a másik.

Ez pedig senkinek sem könnyű, mert mindenkinek felfordul az élete valamilyen szinten, és mindkét félnek muszáj lesz alkalmazkodnia, és más szabályok szerint élnie. Igen, annak is, akié a lakás!

Egyértelmű, hogy egy összeköltözés kompromisszumokkal jár, néha lemondásokkal, és bizony új szabályokkal a régi lakónak is. Nem várható el, hogy aki odaköltözik, teljes mértékben alkalmazkodjon, hiszen, ez az ő otthona is lesz, jól kell éreznie magát, különben mégis hogyan működne a párkapcsolat? Mennyien buknak itt el...

Mert bizony le kell játszani a kis csatákat, amik nyilván lesznek...

De ez egy természetes folyamat része, így születnek meg az új szokások, szabályok, nem pedig úgy, hogy az elején írtok egy 30 pontos házirendet, amit kifüggesztetek a falra, és aki megszegi, büntit kap, ez nem egy kollégium! Itt szépen lassan kell egymáshoz csiszolódni, és egy jól működő gépezetté válni. De mindenkinek egyformán kell csiszolnia magán, nem billenhet el a mérleg, mert akkor van baj, tök mindegy ki az ingatlan tulajdonosa.

Ha gyűlölöd a függönyét, és frászt kapsz tőle nap, mint nap, egyszerűen mondd meg őszintén! Ha a párod azt szeretné, hogy jól érezed magad a már közös otthonotokban, akkor nyilván találtok erre megoldást, ahogy mindenre!

Ha valóban együtt képzelitek el a jövőt, akkor egy olyan helyen kell együtt élnetek, ahol mindkettőtök komfortosan érzi magát, és nem egy idegenként valaki más lakásában. Az időtök nagy részét itt fogjátok tölteni, az otthonotok csakis a kettőtöké, itt élitek meg a meghitt pillanatokat és az érzelmeiteket, itt lehettek igazán önmagatok, itt érzitek magatokat biztonságban. Ha az egyik félben ez nincs meg, akkor az biztosan előbb-utóbb éket ver közétek...

Nyitókép: Shutterstock