Az ember leghűségesebb barátja a sport

Azt éreztem, felrobbanok a fáradtságtól és szétrobban a fejem a sok információtól. Tudtam, hogyha nem kezdek valamit magammal, akkor ez a helyzet csak rosszabb lesz, a bennem lévő stressz átragad a körülöttem lévőkre, amivel egy óriási feszültség lavinát indítok el.

Gondolkodtam: Igyak egy pohár bort? Feküdjek le aludni? Vegyek egy forró fürdőt? Egész nap a fenekemen ültem a gép előtt, ide valami ütősebbre és hatékonyabb kikapcsolódásra és feltöltődésre volt szükségem: sportra.

Mi emberek hajlamosak vagyunk arra, hogy azt, ami evidens és kézenfekvő az életünkben, azt egy idő után nem értékeljük, nem becsüljük, annyira magától értetődőnek vesszük, hogy csak akkor kapunk észbe, ha valamiért elveszítjük. Sajnos az is jellemző ránk (rám biztosan), hogy olykor hatalmába kerít és győz felettem a lustaság, és csak tologatjuk azt a bizonyos pillanatot, amikor végre a sarkunkra állunk.

Mindkét példa igaz a sportra, a mozgásra. Legtöbb esetben egyáltalán vagy kevésbé értékeljük azt, hogy van két lábunk, két karunk, ami segít minket a mozgásban, a különböző sportok kipróbálásában, élmények megélésében. Ha csak néha belegondolnánk abba, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy korlátlanul jöhetünk, mehetünk, mozoghatunk, ami sok embernek egyáltalán nem adatik meg, akkor valószínű hálásabbak lennénk, és gyakrabban élnénk a lehetőségeinkkel.

A fentebb említett fáradt napom után számos opció közül végül a sportot választottam. Nem mentem konditerembe, nem használtam eszközöket, pusztán 20-30 percet arra szántam, hogy átmozgassam a testemet és kihívások elé állítsam, ami az egész napos ülés után igazi felüdülés volt számára. Na, ezután a fél óra után gondolkodtam el azon, hogy milyen hűséges társam a sport. Bármi történt eddig az életemben, bármikor fordulhattam hozzá, ott volt, nem kérdezett, csak adott, nem is akármennyit.

Általános és középiskolás korban kötelező volt a sportolás, és napi része volt az életemnek. Soha nem éreztem akkor kötelezőnek, jó volt hol játékosan, hol versenyszellemtől duzzadó keblekkel kiszakadni az iskolapadból és megmozgatni a testemet. Később sem hagytam magamat sport nélkül, már akkor is éreztem, hogy nagyon sokat segít abban, hogy megfelelően fel tudjam dolgozni a körülöttem zajló történéseket.

Volt, amikor olyan rossz időszakot éltem meg, hogy a sportot is száműztem a mindennapokból és aztán néztem bután magam elé, hogy miért nem tudom olyan könnyen venni az akadályokat, mint korábban. Volt, amikor pusztán külsőségek miatt mozogtam, hogy izmosabb, hogy szálkásabb legyek, hogy jobb legyen az állóképességem vagy hogy az edzések segítségével különböző versenyeken bizonyíthassak. Bármi is volt a cél, mindig volt miért sportolni.

Az utóbbi időben annyira bedaráltak a hétköznapok, a munka és a magánélet közötti libikókán való helytállás, hogy azt éreztem, nem fér már bele, hogy mozogjak. Majd azt vettem észre magamon, hogy sokkal fáradékonyabb vagyok, többször fáj a fejem, beáll a hátam, a nyakam, sokkal ingerültebb vagyok és nehezebben, feszültebben kezelem a felmerülő problémákat, akadályokat.

Sokadik átgondolás után sem jutott eszembe a sport, mint megoldás. A szüleimnél töltöttünk egy hétvégét vidéken, mikor egy kerti munka után nemhogy elfáradtam, hanem nagyobb erőre kaptam, és azt éreztem, hogy na, ez az a régi erő, ami hiányzott az életemből. Ekkor jöttem rá, hogy a sport, a mozgás biztosítja ezt, amit bármilyen komoly logisztika árán, de mindenképpen vissza kell építenem az életembe.

Semmi más dolgom nincsen, mint naponta fél-1 órát csakis magamra szánni. Ebben az időben nem a telefonomat kell nyomkodni vagy a tévé előtt punnyadni, hanem kimenni a friss levegőre vagy minden elektronikától mentesen otthon átmozgatni magam. Rengeteg energiát ad és mindenféle feszültséget képes kimosni a szervezetből.

Bátran merem állítani, hogy a sport a leghűségesebb barátunk, akire mindig feltétel nélkül számíthatunk, a nap bármely szakaszában elérhetünk és bármilyen nehézséggel, akadállyal is találjuk magunkat szemben, a segítségével biztosan mindenre megtaláljuk a megfelelő megoldást.

Szánjunk időt a barátunkra, megéri!

Nyitókép: Shutterstock