A férjem halála után te tanítottál újra szeretni!

Amikor először közeledtél hozzám, ellenkeztem. Van két felnőtt gyerekem. A férjem meghalt. Ötven éves is bőven elmúltam már. Mit akarhatnál tőlem? Engem meggyötört az élet. Nem mondanék ítéletet magamra. Nem mondom, hogy aszott tehén lettem, de az agyam nem fogja fel: miért is akarhatnál te engem?

Amikor rátaláltam a férjemre, azt gondoltam magamban, igen. Ő az, akit szeretek, tisztelek. Minden rendben is ment az életünkben, szépen felépítettük magunkat közösen. Hűségesen kitartottam mellette végig. Egészen a halála utolsó napjáig, amikor a rák már annyira elvette tőlem, hogy meg sem ismerte az arcomat.

Én akkor is felnéztem rá, és nem a betegségtől szenvedő testet láttam, aki az utolsó hónapjaiban volt. Végigéltem vele a földi poklot, amikor pedig meghalt, meggyászoltam. Olyan fájó érzés volt, hogy azt hittem, már sosem gyógyulok ki belőle. Azt hittem, engem is fel fog emészteni a férjem betegsége... és akkor jöttél.

Napokig rettegve jártam be dolgozni. Nem akartam találkozni veled. Nem akartam a szemedbe nézni, de legfőképpen nem akartam válaszolni a szerelmi vallomásodra. Mert én magam is így éreztem. Már akkor szerettelek teljes szívemből, teljes lelkemből. De a férjem iránt érzett hűségem nem engedett hozzád közel. Még mindig nem dolgoztam fel a múltamat, és nem is akartam. Lélekben valaki másnak a felesége voltam, és úgy gondoltam, nem tehetem meg, hogy új kapcsolatba kezdjek.

- Miért kerülsz engem? - kérdezted egy napon, amikor nem volt elég időm elmenekülni előled.

- Nem kerüllek - hazudtam, és hirtelen könnyek törtek elő a szememből.

Aznap munka után megvártál. Felajánlottad, hogy hazaviszel, én pedig elfogadtam. Először némán ültünk az autóban. Zakatoltak a gondolataim, de te megtörted a csendet:

- Tisztellek téged, és tisztelem a férjedet. Sosem bántanálak meg azzal, hogy azt követelem tőled, tagadd le a múltat, és még az emlékét is töröld ki. Én úgy szeretlek téged, ahogy vagy. Feltétel nélkül!

Azon az estén még órákat beszélgettünk egymással, a szívem pedig egyszer csak megolvadt. "Feltétel nélkül." Ezzel a tűzzel vetettem magam bele a kapcsolatunkba, és sosem bántam meg. Köszönöm, hogy megmutattad nekem ezt az érzést, köszönöm, hogy engem választottál. Úgy, ahogy vagyok!

Nyitókép: Shutterstock