Feláldoznád az igaz szerelem lehetőségét álmaid munkájáért?

De melyiket választanánk, ha a két legnagyobb lehetőség ugyanabban a percben érkezne?

Kihúzta a soron következő kopottas bevásárlókocsit, és már tolta is be nagy lendülettel a lakberendezési boltba. Gyorsan venni akart még új párnákat, de nem szerette volna ezzel túl sokáig húzni az időt. Sietett, hogy mielőbb hazaérjen. Úgy tervezte, aznap még elküldi az önéletrajzát néhány cégnek. Nemrég költözött a fővárosba. Szeretett volna olyan munkát találni, amiről kislány kora óta álmodozott. Amiért rengeteget tanult éjszakánként, miközben nappal dolgozott. Amitől egy új és boldog életet remélt.

A nő egy vidéki kisvárosban született. Az anyja egyedül nevelte fel, nehéz anyagi körülmények között. Ezért amikor felnőtt, képtelen volt magára hagyni az akkor már súlyos beteg édesanyját. A temetés után tudta, hogy nem bír tovább ott élni. A gyerekkori barátai is régen elköltöztek. Nem kötötte már oda többé senki és semmi. Tisztában volt azzal is, hogy ha marad, akkor a régóta dédelgetett álmait éppúgy eltemetheti, akár az édesanyját.

A bevásárlókocsi egyik kereke hirtelen keresztbefordult és beakadt. A nő megtorpant. Lenézett, hogy szemügyre vegye a hibás kereket. A következő pillanatban egy erőteljes ütést érzett a csuklóján, ahogy hátralökte valami ismeretlen erő a bevásárlókocsival együtt. Kis híján elesett. Dühösen nézett fel, hogy megtudja, ki ütközött neki ekkora lendülettel.

- Jaj, ne haragudjon, annyira elbambultam. Nem ütöttem meg magát? - kérdezte az idegen férfi, és önkéntelenül megfogta a nő karját.

A nő ledermedt. A testén végigfutott egy jóleső, bizsergető érzés. Nézte a férfi barna szemeit, és hiába próbálta levenni róla a tekintetét, képtelen volt rá. Az idő megállt körülöttük. Soha életében nem érzett még hasonlót sem, pedig túl volt már több komoly kapcsolaton.

- Ööö... neeem, nincsen semmi baj - felelte zavartan. Úgy érezte, mintha ezer éve ismernék egymást. Mi ez az egész? Ki ez a férfi? Sohasem látta még. Mi történik vele? Egyik kérdés a másik után cikázott át az agyán.

A férfi lassan visszahúzta a kezét, de közben folyamatosan nézte a nőt. A sötétkék szemeit. Olyan, akár a tenger - gondolta magában. És beleveszett ebbe a végtelen tekintetbe.

Azon a nyári napon korán felkelt. Megigazította a párnákat. Készült az utolsó meghallgatásra. Karnyújtásnyira volt álmai munkájától. Belenézett a tükörbe, végigsimította a kezét a sötét kosztümön. Úgy érezte, készen áll.

Húsz perccel hamarabb érkezett az irodaházba. Szóltak neki a portán, hogy várnia kell. A folyosó végén meglátta az italautomatát, és úgy döntött, megiszik még egy kávét az állásinterjú előtt. Amíg kortyolgatta a kapucsínót, kinézett az ablakon az utcára. Odakint két férfi beszélgetett egymással. Az egyik háttal állt. A nő nem látta az arcát, de valahonnan ismerős volt neki. Hosszú percekig figyelte őket. Ránézett az órájára. Mindjárt én következem!

Még egyszer kipillantott az utcára. A háttal álló férfi épp akkor fordult meg. A nő hirtelen nem kapott levegőt. Ez nem lehet igaz! Hiszen ez ő! Ez tényleg ő. Mennyi esély volt rá, hogy...? De most mégis ott van. Ott áll kint. Majd kiugrott a szíve a helyéről. Ezúttal nem akarta elszalasztani a lehetőséget. Ezerszer megbánta már, hogy akkor megfutamodott. Az ismerős barna szempár tulajdonosa eközben kezet rázott a másik férfival a járdán. Indulni készült. A folyosón ebben a pillanatban kinyílt az ajtó, és egy idősebb hölgy lépett ki rajta.

- Jó napot kívánok! Önt hívtuk fél tizenegyre az állásinterjúra?

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?

Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock