Azt hittem, egy másik férfi lesz az apukád!

- Hát, az érdekes történet - kuncogott Éva, és helyet adott a lányának, hogy együtt panírozzák tovább a húst.

- Meséld el!

- Másodéves egyetemista voltam. Nagyon szerelmes lettem egy fiúba, Tamásba, aki akkoriban a mérnöki karra járt. Igazi szívtipró volt. Egy vagány rockbanda gitárosaként koncertezett esténként az egyetemhez közeli bárban. Bár a rock nem az én műfajom, mégis nagyon büszke voltam rá, amiért szívvel-lélekkel zenélt. Azt hittem, ő lesz az apukád, ugyanis nagyon szeretett, és támogatott a tanulásban. Sosem veszekedtünk azért, hogy ha lemondtam a randevúnkat egy vizsga miatt.

Aztán Tamás és a banda beneveztek egy tehetségkutató műsorba. Mindenképpen ott akartam lenni mellette. De bekövetkezett a legrosszabb rémálmom. Az egyik nagyon fontos vizsgámat, amellyel esélyes lehettem volna egy külföldi ösztöndíjra, pont a tehetségkutató időpontjára tették. Nagyon ki voltam borulva, sírtam is. De Tamás olyan kedves volt, megsimogatta a hajam, és csak ennyit mondott: "Ugyan, bébi, ne aggódj, ez csak egy tehetségkutató! Neked viszont lehetőséged nyílt a külföldi ösztöndíjra. Ne szalaszd el!"

Szinte repültem be a hangárba, ahol a tehetségkutatót tartották. Tengernyi emberen kellett átfurakodnom, mire végre megpillantottam Tamás hátát. Kiáltani akartam neki, de az egyik szervező pont a bandát szólította. Ekkor feltűnt egy szőke lány, a barátom nyakába vetette magát, és megcsókolta. Kiszaladt a vér az arcomból, azt hittem, rögtön elájulok. Bambán végignéztem, ahogy kézen fogva belépnek az előadóterembe, majd rájuk záródik az ajtó.

Éreztem, ahogy a szívem apró darabokra törik. Ugyanolyan hévvel vágtam keresztül a tömegen, mint befelé, de akkor már a könnyem is záporozott. Sirattam a szerelmet és az ösztöndíjat. Kiléptem a verőfényes napsütésre, ami elvakított. Már csak a csikorgó fékeket hallottam és a szörnyű robajt. Az arcom elé kaptam a kezem, és összegörnyedtem.

Remegve ebben a pózban maradtam, amíg valaki hozzá nem ért a hátamhoz. Egy nagyon kedves szempár nézett rám riadtan, majd a fiú megkérdezte, hogy vagyok. Körülnéztem. Egy öreg motor feküdt az oldalára borulva, egyik tükre letörve hevert pár méterrel arrébb. A srác segített felállni, én pedig aggódva kérdeztem, hogy hol van a sofőr. Ekkor felemelte karcos bukósisakját, és csak ennyit mondott: "Én jól vagyok. De a bukósisakom látott már szebb napokat is."

Nagyjából egy hét múlva, amikor már kidühöngtem magam az ösztöndíj és Tamás miatt, csörgött a telefonom. A motoros fiú volt. Csak annyit mondott, hogy már rég megbütykölte a motorját, viszont látni szeretne. Először tiltakoztam, hiszen nemrég voltam túl egy szakításon, de aztán pár napra rá meggondoltam magam. Visszahívtam. Látod, szívem? Az élet kárpótolt az elszalasztott ösztöndíjért az apukáddal.

Élsz-halsz a SHE.HU cikkeiért?

Iratkozz fel a Cikkajánló szolgáltatásunkra, és mi elküldjük neked emailben a hét legjobb írásait, nehogy lemaradj róluk. :)
Forrás: Shutterstock

Nyitókép: Shutterstock