Szakítás után kinél maradjon a közös kisállat?

Papírforma szerint a lánykérés, a házasság, majd a gyermekvállalás következne, de mi van akkor, ha erre a pár még nem áll készen? Beindul a kisállat projekt. Valami közös, valami felelősségteljes feladat. Kutya, macska, hörcsög, bármi, amire a pár vágyik. Ez kiváló teszt és tanulópálya, hiszen új oldaláról ismerhető meg mindkét fél, viszont mégsem akkora felelősség, mint egy igazi család összehozása. Szuper!

A gond akkor van, ha mindkét fél ugyanazt akarja: vagy vinni, vagy elhagyni a kisállatot. Mindkettő nehéz helyzet. Szerencsére bárhogy is töröm a fejem, az utóbbira nem tudok példát mondani, az elsőre viszont többet is. Ha a felek egyöntetűen igényt tartanak az állatra, több megoldás is létezik.

Kitti barátnőmnél az erősebb kutya elv lépett életbe. Amint felmerült a szakítás gondolata, ő kijelentette, hogy a fiú ne is álmodjon arról, hogy Cirmit elviheti. Erőteljes habitusának köszönhetően a fiú csak halkan merte néha-néha felhozni a témát, így mikor ténylegesen különmentek, Cirmi maradt a lánnyal.

Persze erőteljes fellépése ellenére Kittinek sincs kőből a szíve, így az exe olykor meglátogathatja a cicust. Összekötve a kellemeset a hasznossal - a srác lett Cirmi "bébiszittere". Ha Kitti utazik valahova, a macska átcuccol az exhez. Így mindenki boldog. Mivel a barátnőm elég sokat utazik, jó érzés, hogy biztos, szerető kezekben tudhatja a macsekot. A fiúnak is jó, mert így néhány napra együtt lehet az excicájával, és Cirmi is boldog, mert ő igazából nem akarta a szakítást - ő mindkét féllel szeret lenni.

Az más kérdés, hogy ezt az állat hogyan dolgozza fel. Bár az az érzésem, hogy itt az volt a lényeg, hogy ne szakadjon meg minden szál a gazdik között. Amolyan végjáték volt a kutyussal való bíbelődés. Egy év után azonban a lány túllépett a kapcsolaton, így már a kutya sem kellett. Kegyetlenül hangzik, de annál jobb végkifejletnek bizonyult. A kutya véglegesen Petinél maradt.

A húszas éveim elején én is belementem az akkori párommal, hogy legyen egy közös állatunk. Eszemben sem volt komolyan elköteleződni, de az állatokat mindig is imádtam, és éppen akkor születtek kiscicák a szüleimnél. Így sima ügy volt, szereztünk onnan egy cicát. Amikor eljött a szakítás pillanata, egy percig sem volt kérdés, hogy az akkor másfél éves fekete szőrgombóc velem jön.

Szerencsére nem volt semmilyen akadékoskodás, az exemnek kiváló kifogásai voltak, hogy miért nem tudja magával vinni a cicánkat - én pedig örömmel fogadtam ezeket. Teljes nyugalommal álltam neki a költözésnek, immáron nemcsak a ruháimat pakolászva, hanem a cicám holmiját is csomagolva. Idén júniusban lesz tizenkét éves, és életem egyik legjobb döntésének tartom, hogy belementem a közös kisállat projektbe.

Ha pedig nem vagy biztos a kapcsolatodban, akkor csak úgy menj bele a közös állat vállalásába, ha önállóan is készen állnál rá! Arra nem alapozhatsz, hogy majd a másik elviszi magával, ha szakításra kerül a sor.

Ahogy a Kis Herceg rókája is mondja: "Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél." Ha nem is te szelídítetted meg azt az állatot, felelősséget vállaltál érte, akkor, amikor magadhoz vetted - bármilyen körülmények között is történt!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock