Sokan nem fektetnek energiát abba, hogy ezt megtegyék, és inkább a könnyebb utat választják. Olyan könnyedén lépnek tovább, mintha csak egy tavaszi sétán lennének. Nem számít nekik, hogy az, akit maguk mögött hagynak, mit érez, és hogy milyen állapotba kerül a döntésük miatt. Ők azok, akik csak magukra gondolnak - a párkapcsolataik alatt is, és utána is. Csak a saját útjuk érdekli őket.
Vannak viszont olyan emberek is, akik a végletekig, az utolsó utáni pillanatokig kitartanak. Megadják a párjuknak a sokadik esélyt is, hátha jobb belátásra tér, vagy megváltozik. Lépjünk ki a párunk életéből, vagy inkább tartsunk ki mellette mindhalálig? Tartsunk ki akkor is, ha boldogtalanok vagyunk, de félünk az egyedülléttől? Természetesen nem szabad elkapkodni egy olyan döntést, aminek a következményei nem csak egy ember életére lesznek hatással. És ha van rá lehetőség, akkor ki kell tartani.
De nem mindig és nem minden esetben ez a megoldás. Ha együtt már nem jó, és tényleg megpróbáltunk mindent, amit csak lehetett, akkor nincs miért tovább maradni. Csak egyet tehetünk: tovább kell lépni. Felesleges úgy együtt élni valakivel, hogy erőnkön felül teljesítünk a kapcsolatban, miközben minden energiánkat felőrli az, ami nekünk már nem is jó - ha csak a megszokás az egyetlen, ami miatt még együtt vagyunk a párunkkal.
Nehéz dolog egy sok éves kapcsolatot felrúgni és kilépni egy olyan új világba, amiben eleinte teljes mértékben egyedül leszünk. De aki egy kicsit is becsüli, értékeli magát, az nem fog alantas párkapcsolatban vergődni, miközben olyan életet is élhetne, ami méltó lenne hozzá.
Ki kell tartani, de nem mindenáron. Ha csak adunk, és soha semmit nem kapunk viszonzásként, akkor az egy egyoldalú kapcsolat. Előbb-utóbb azt vesszük majd észre: elfogytunk, és nem maradt belőlünk annyi, hogy egész emberként éljünk. Ha idáig eljutunk, akkor már csak egy teher, egy kolonc a nyakunkon az egész kapcsolat. Jobb ezt még azelőtt felismerni, mielőtt belefásulunk az életbe - és addig kell lépni, amíg van rá erőnk. Van, amikor fel kell adni és el kell fogadni, hogy ez meghaladja a képességeinket.
Ha a kapcsolat már csak rombolja, leépíti a lelkünket, és nem kapjuk meg azt, amiért ezt az utat választottuk, akkor nincs miért maradni. Persze dönthetünk másként is, és küzdhetünk mindaddig, amíg az erőnk el nem fogy. De akkor azt is vállalnunk kell, hogy az egészségünk is rámehet arra, hogy olyan terhet cipelünk, amihez nem vagyunk elég erősek. Merjünk újat álmodni, tudjunk új célokat kitűzni, és tegyük ezt addig, amíg van elég erőnk irányt változtatni!
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.