Rájöttem, hogy apa a szomszédunkkal csalja meg anyát!

Tudta, hogy ezen majd felkapom a vizet, mert mi úgy szoktuk, hogy a felszeletelt paradicsomot nem sózzuk meg előre, csak ha a saját tányérunkra tesszük. Ügyesen terelt...

Én voltam a családban a legkisebb, ezért a nővérem folyton lepasszolta nekem azokat a feladatokat, amiket ő nem szeretett megcsinálni. Például, hogy vigyem le a szemetet, hordjam fel az ásványvizet, vagy ugorjak el a pékségbe friss kifliért. Ezeket neki kellett volna, de én hagytam magam dolgoztatni. Üzletet kötöttünk: cserébe menő pólókat adott kölcsön és engedte, hogy az ő körömlakkjával fessem ki a körmöm. Persze az iskolában ez tilos volt, de nem vették észre - és mi ezerrel fogyasztottuk a színtelen körömlakkot.

Szerintem anya is tudta, de hát melyik kislány nem csinálja ezt?! Apa nem vette észre, mert mindig későn ért haza, jóval vacsora után. Már csak jó éjt puszit adni jött be a szobánkba. Aztán félálomban hallgattam a szokásos esti zajokat: léptek, vízcsobogás, suttogás. Szerettem így elaludni, hogy mindannyian otthon vagyunk, hogy a testvérem fölöttem szuszog az emeletes ágyban, hogy a gipszkarton válaszfalon átszűrődik a késő esti híradó szignálja.

Másnap arra ébredtem, hogy a szüleim szobájában neszel valaki. Gondoltam, örülnének, hogy ha mire felkelnének, már lenne az asztalon meleg péksütemény. A pékségbe reggel hatkor volt érdemes menni. Ilyenkor még minden friss volt és forró, csak nagyon korán kellett kelni - hát, valamit valamiért. Gyorsan felöltöztem és kiosontam. Volna... Mert amikor a kulcsot a zárba dugtam, és nyitottam volna az ajtót, az éppen kinyílt.

Aztán egyik éjjel rosszat álmodtam. Azt, hogy a kulcsot kívülről benne hagytuk az ajtóban, és a betörők elviszik a szüleim pénztárcáját meg a kocsikulcsot. Felriadtam, és a szüleim szobájába siettem, hogy felébresszem apát. Azt akartam, hogy nézze meg, tényleg nyitva van-e az ajtó, mert én már nem tudtam eldönteni, mi az álom és mi a valóság. Féltem.

Csak pár lépés, és már a hálószobában is voltam, matattam a sötétben, kerestem apámat az ágyban. De sehol nem találtam. Anyám viszont felébredt a neszelésemre, felkapcsolta az éjjeli lámpát, és rákérdezett, hogy mi a baj. Elmondtam, hogy mit álmodtam, és hogy... amúgy meg hol van apa?

Anya megölelt és mondta, hogy nyugodtan feküdjek vissza, minden rendben. Apát pedig behívták éjjeli műszakra, ami nagyon jó, mert több pénzünk lesz a szülinapi ajándékaimra. Visszafeküdtem, és azon töprengtem, hogy ha apának több pénze lesz, akkor biztos megkaphatom azt a Legót a középkori várral, amit már hónapok óta bámulok a játékbolt kirakatában.

Nem tudtam visszaaludni, annyira izgatott lettem. Közben hallottam, hogy zörög a kulcs a zárban. Tudtam, hogy apám - hát, nem lehet más. Azonnal ki is ugrottam az ágyból, hogy elmondjam neki, mennyire örülök, hogy drága ajándékot vesznek szülinapomra. Apám belépett a lakásba, én ott álltam vele szemben, és csodálkozva néztem rá - pizsamában volt.

Én meg nem értettem az egészet. Úgy döntöttem, este a vacsoránál megkérdezem, hol van apa éjszakánként, és miért jön haza még az ébredésünk előtt. Így jutottunk el ahhoz a kérdéshez, amire azóta sem kaptam egyenes választ. És ahogy telik az idő, egyre inkább úgy érzem, hogy a nem válaszolás is egyfajta válasz... És pontosan azt jelenti, amire senki nem akar gondolni.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!
Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock