A cica úgy került hozzám, hogy egy nap kolléganőm talált két bokor alá - kvázi nem kívánatos kacatként - kidobott kismacskát. Mikor ezt a csapzott, riadt tekintetű kis árvát megláttam, az szerelem volt első látásra. Bárhogy próbáltam magam meggyőzni, hogy nem kell ez a fekete kis szőrmók a lakásba, a szívem erősebb volt.
Életem legjobb döntése volt ezt a kis lelket magamhoz venni. Miután a macskám beköltözött, nem kellett sok idő, hogy a gondosan felépített kis kártyavár életem szép lassan elkezdjen összeomlani. Na, nem a fekete macska hozott rám balszerencsét, csak pont akkor csaptak össze a fejem felett a hullámok.
Tágabb családi körben kezdődtek a gondok, aztán egyik munkahelyi felmondásom követte a másikat, majd azon kaptam magam, hogy a párkapcsolatom is haldoklik - de ekkor már késő volt. Csak feküdtem itthon hónapokig, míg rá tudtam magam venni, hogy szakember segítségét kérjem.
Sokszor nem akartam felkelni, csak aludni napokig. De nem tehettem meg, mert volt itt egy kis bársonytalpú, aki már hajnalok hajnalán dugta a kis nedves nóziját az enyémhez, és keserves nyávogások közepette adta a tudtomra, hogy éhes.
Furcsa lelkük van a macskáknak. Az enyém bár hálás, de vehemens és elég öntörvényű. Viszont a mélypontom ideje alatt csak bújt hozzám, csak dorombolt, nyugtatott, szeretgetett. Reggelente simogatta az arcom az apró mancsaival, és ha szomorú voltam, az ő szemében is ugyanazt a fájdalmat láttam.
Az állatok igenis érző lények, és bár minden vágyam a saját család, de az én macskám bizony családtag és az is marad. Nem volt azért könnyű így párt találni - bár számítottam rá, hogy így lesz. Az apám számtalanszor figyelmeztetett, hogy macskástól nem fognak elfogadni - de nekem nehezemre esett ezt komolyan venni. Aztán hamar szembesültem vele, hogy az amúgy sem sétagalopp párkereső utam még nehezebb cicástól.
Szóval, olyan társat kellett találnom, aki nemcsak engem, de a macskámat is elviseli. Aztán - ahogy ez lenni szokott - a Nagy Ő akkor toppant be az életembe, amikor már feladtam. Hatalmas a szerelem közte és a bundás között, érti és érzi, miért fontos nekem a macskám. Hogy ne érezné? Első perctől úgy bújtak egymásba, mintha ő nevelte volna fel.
Én azt tapasztalom, hogy csak tanultam a macskámtól, jobb, gondoskodóbb emberré tett engem, és annyi szeretetet kaptam tőle, amennyit az emberektől csak ritkán sikerült. Megértem, aki csak az állatainak él, ahogyan azt is, akinél ez egyszerűen nem pálya. De az biztos, hogy az én életem így lett teljes, a társam mellett, a legjobb négylábú bundás barátommal karöltve.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.