Anya, miért sírsz?

Pedig nem látta az arcát vacsorakészítés közben, de a testtartása, ahogyan a levegőt vette, mindent elárult.

- Mitől lenne jó? - válaszolt az asszony erőtlen hangon.

Sem a kérdés, sem pedig a válasz nem változott hetek óta. Ahogyan a kisfiú reménye sem, hogy egyszer majd azt mondja az édesanyja, "nem, nincs rossz kedvem, kicsim", vagy végre meglát egy halvány mosolyt az arcán. Már az idejét sem tudja, mikor nem volt szomorú a tekintete.

Rossz házasság, válás, szörnyű főnök, meg nem valósult álmok. Sokan élnek így, ettől függetlenül a többség megtalálja azt az apró örömforrást, amelyik erőt ad a kitartáshoz, és amelytől nem hal meg benne végleg a remény.

Ahol nemcsak a múlt szép emlékeinek felidézése okoz örömöt számára, hanem a jelen is csodás lehetőségekkel teli, melyek vidámsággal töltik el. De egy ideje már feladta, mert úgy érezte, hiába próbálkozott, nem lett eredménye. Hiába volt kedves, motivált, mégis mindig földbe tiporták. Nem törődtek az érzéseivel, száz csalódás után pedig elhagyta az ereje.

Vagy legalábbis ezt sugároznia - hiszen ha a kisfia szemébe néz, rájöhetett volna, hogy mindene megvan. Hogy könnyebben kell vennie a világ bántásait, hiszen a gyermeke imádja. Hogy nem a kollégák, az idegenek véleménye számít, hanem azé a személyé, aki itt van vele, aki igazán ismeri és elhalmozza a szeretetével.

Pár nap múlva, mikor megint egy nehéz nap után a vacsorát készítette, mielőtt gyermeke feltette volna a szokásos kérdést, egy pillanatra megállt. Letette, ami a kezében volt, és elkezdett sírni.

- Anyukám, megint rossz a kedved? - érdeklődött a kisfia.

- Nem drágám, most nem.

- Akkor miért sírsz?

- Mert boldog vagyok - valóban!

Eszébe jutott, hogy a főnöke ma megint kiabált vele. De amikor visszament az irodájába, leült az asztalához, és rápillantott a kisfia fotójára. Elmosolyodott, hetek óta először, és eszébe jutott minden: amikor megtudta, hogy babát vár, a terhesség, a szülés, mikor először a karjában tarthatta, a születésnapok, a közös élmények. Már nem kellett a világ egyik apró darabkáján a helyét megtalálnia, hiszen övé volt az egész világ! Mégpedig a kisfia személyében!

Ettől kezdve minden szomorú pillanatában azon igyekezett, hogy elhessegesse a rossz gondolatait, hogy a gyermeke egy boldog szülőt láthasson. Ez pedig hatalmas erőt adott neki, amire csak eleinte volt szüksége. Mert később már nemcsak az öröm vált megszokottá számára, hanem a mindennapi kérdésre adott válasz is:

- Anyukám, ma is jókedved van?

- Igen, drágám!

Ferencz Gabriella novellája

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock