Nem csoda. Öt nevelőapa, ennyi volt a háta mögött. Hatévesen még sírt, amikor összepakoltak, és elmentek Bálinttól.Mostanra megszokta, hogy senkihez ne kötődjön érzelmileg. Kívülről fújta a forgatókönyvet. Jön egy új pasi, hozzácuccolnak, egy ideig dúl a szerelem, aztán lassan rossz lesz a hangulat. Kezdődnek a veszekedések, majd vége. Fogják a nagytáskát, és mennek.
Azt is tudta, hogy ez az anyja hibája. Nem igazán bírt meglenni egy férfi mellett, akármennyire is kényeztette az aktuális pasi, mindig be kellett szereznie egy szeretőt. "Kicsi vagy, ne szólj bele! Ha nagyobb leszel, még érted." Ez volt a válasz, mikor 12 évesen a szemére hányta, hogy a félrelépései miatt kell folyton továbbállniuk. Akkoriban már értette, mi a megcsalás. Sokszor falazott az anyjának, és jól is csinálta - de csak mert nyugalomra vágyott. Egyik nevelőapjával sem volt semmi baja, így mindig azért szurkolt, hogy sokáig maradjanak.
Arra is rájött, hogy addig kell kérni dolgokat, amíg tombol a szerelem. Feltölteni a ruhásszekrényt, új cipőt, új telefont, új táskát vetetni. "A pasik mindent megadnak, amíg azt hiszik, boldogságot kapnak cserébe" - mondta az anyja. Költözés után viszont, amíg nem akadt új férfi, meg kellett húzni magukat. "Csak bízd rám magad" - hallgatta ilyenkor mindig ugyanazt. "Gondoskodom rólad, láthatod.
Megmutatom, hogyan kell okosan élni. Tanuld meg kihasználni a férfiakat!" És ő valóban figyelt minden szóra. Magába szívott minden anyai bölcsességet, némán elismételte a mondatokat, nehogy elfelejtse őket. Csak épp nem azért, amiért az anyja hitte... Megjegyezte a tanácsokat, nehogy véletlenül is kövesse őket. Eltökélt szándéka volt, hogy mindennek az ellenkezőjét csinálja.
Mert nem akart úgy élni, ahogy ez a sokszor idegennek látszó, fáradt, ráncosodó nő. Aki lassan teljesen beleöregszik az állandó költözködésbe. Ő egyetlen lakást akart, ahol örökké lakik majd. Egyetlen férfit, akit egész életében ölelhet. Minden este leírta a naplójába, mi történt vele. Leírta, hogy megint másik iskolába jár, hogy ismét másik városba mennek. Hogy az utolsó nevelőapját látta titokban sírni, és ettől összefacsarodott a szíve.
Ez volt a jövője kulcsa, ez a napló. Abban bízott, ha ezt megőrzi, sosem felejti el, mik ennek az életnek a hátulütői, így véletlenül sem válik olyanná, mint az anyja. Kitartóan, türelmesen várta a jövőt, mert tudta, hogy neki más élete lesz.
A tanárai csodálkoztak, milyen jó tanuló a sok iskolaváltás ellenére. Pedig nem volt ebben semmi meglepő. Egyszerűen tisztában volt azzal, hogy ha felnő, sok pénzt kell keresnie. Hiszen az anyja előbb-utóbb megöregszik - és ha már nem kell a pasiknak, ki tartja majd el? Csakis ő. Hiszen ő az egyetlen gyereke...
Greta May novellája.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.