Lovay Fruzsi: Azt hittem, nem kell többé a szerelem miatt aggódnom

Csíp az arcom, mikor elalszom, és csíp, amikor felébredek. A mellkasomban egy szurokszerű fekete gombolyag tanyázik, ami napról napra egyre csak növekszik. Feszíti a mellkasom, kiszorítja a tüdőm, nehézzé tesz minden lélegzetvételt. Minden egyes lenyelt könnycseppel nő bennem a feszültség. A saját önsajnálatom posványában ücsörgök. Szánalmas vagyok - még innen bentről is kristálytisztán látszik.

Megfogadom, hogy nem hagyom magam. Nem fogok minden nap sírni utánad, mint egy kisgyerek, akinek elvették a játékát. Kemény leszek. Felnőtt leszek. Nagybetűs Nő leszek - fogadom meg magamnak. Messzire hajítom a bánatom, és hiszem, hogy ennyi elég is lesz. Nem kell hozzá más, csak izom. Minél nagyobbat dobok, annál messzebb taszítalak téged - és mindazt, amiben hittem velünk kapcsolatban. Néhány órára fellélegzek. Elterelődik a figyelmem, és egy pillanatra én is elhiszem, hogy nem fogok örökké a múlt után sóvárogni.

De a boldogságot nem adják ingyen...

Azért bizony melózni kell. És attól, hogy barátokkal veszem körbe magam egy péntek estén, még nem menekültem meg tőled. Hiszen az alkohol egyszer elpárolog, a beszélgetések elfogynak, és újból körém telepszik az egyedüllét. Ólom pokrócát a vállaimra teríti és szép lassan körbefonja magát a nyakamon. Újra ott a gombóc a torkomban. Újra érzem a feszülést a mellkasomban.

Bárcsak megölelhetnélek. Belefúrhatnám az arcom a mellkasodba. Bárcsak érezhetném a szívverésed, az illatod, a tested melegét. Bárcsak elmondhatnám még egyszer, mennyire hiszek benned és mennyire fontos vagy nekem. Bárcsak mindez igaz lenne, és lenne jelentősége.

De nincs...

Mert hiába volt valódi minden érzésem, mégsem voltunk boldogok. Rossz emberbe szerettél bele, és rossz emberbe szerettem bele én is. Elszomorító, hiszen olyan sok évet töltöttem egyedül, mire megtaláltalak. És azt hittem, azért jöttél ilyen sokára, mert te leszel az utolsó választásom. Azt hittem, innentől már nem kell többé a szerelem miatt aggódnom.

Szerelmes voltam a reménybe, a hitbe, és mindabba, ami körbelengett minket. Szerelmes voltam a boldogságba, amit kiváltott belőlem a személyed. Szerelmes voltam a vágyaimba, amiket hozzád kapcsolt a tudatom. Szerelmes voltam abba a sok értékbe, amit megláttam benned. És a hibáidba is, amikkel szerettem volna együtt élni.

Most pedig olyan, mintha az a sok dolog, amit szerettem, egyesével halna meg a szemem láttára. És én mindennap temetésre kényszerülök: temetem a hitet és a reményt, a boldogságot, a vágyakat, az értékeidet - téged és magamat. És minden egyes alkalommal üldöz az egyedüllét.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Fotó: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock