Egy meghitt este történt, amikor a gyerek végre ágyba került. A párom egész nap arra várt, hogy végre kettesben maradjunk. Azt sem bírta kivárni, hogy eljussunk a hálószobáig. Még a nappaliban előjátékba kezdett.
Simogatott, csókolgatott, majd ruháinktól megszabadulva szenvedélyes szexbe fogtunk. Orális szexbe. Lassan kezdett megszűnni körülöttünk a világ, már csak ő volt és én... mikor egy ijedt kis hangot hallottam a hátam mögött. Abban a pillanatban a párom egy "Hát te, kislányom?" kérdéssel leugrott a kanapéról - és rólam is.
Ekkor néztem hátra. Az ajtóban pedig megpillantottam a lányom, aki kis kezét a szája elé téve, kerek szemekkel közölte: csak szólni akart, hogy kiesett egy foga, ami már nagyon mozgott. Azt hiszem, ez a kép örökre beleégett a retinámba. Lányos zavaromban először ösztönösen tettem a dolgom. Gyors elsősegélyben részesítettem a gyereket, közben pedig cinkosan vihorásztunk az apjával, bár próbáltuk magunkra erőltetni a komolyságot.
Fogalmunk sem volt, hogyan is kellene kezelni a helyzetet. A magam részéről próbáltam a lehető legtermészetesebben viselkedni, de a vigyorgáson, meg az "Akarsz beszélni róla?" típusú mondaton kívül semmi értelmes nem jutott az eszembe.
Olyan szürreális volt az egész, hogy meglett korunkra ilyen bakit követtünk el. A kanapén estünk egymásnak, mint két óvatlan tinédzser. Ráadásul a helyzetet még bonyolultabbá tette az orális szex ténye, ami azért nem pont a "Hogyan készül a gyerek?" kategóriába tartozik. Így aztán kénytelen voltam néhány gondolattal érthetővé tenni a szexuális felvilágosítás száraz tényein túlmutató örömszerzést is a 10 éves gyerek számára. Majd esti mese helyett az erről felmerült kérdéseire válaszolni... Életem legkínosabb pillanatai voltak.
Másnap persze rohantam az iskolapszichológushoz. Ő viszont azt mondta, hogy nem történt katasztrófa. Ha ilyen helyzet adódik, olyan természetességgel kell beszélni róla a gyerekkel, amennyire természetes, hogy a szexualitás az életünk része. Mindenképp válaszoljak a kérdéseire. Ha nem mond semmit, kérdezzek rá, mit gondol erről, majd tegyek rendet a kis fejében.
Ha nyitott a beszélgetésre, akkor is csak annyit mondjak neki, amennyire kíváncsi, és azt is kizárólag az életkorához szabva. Ne erőltessem a témát, de semmiképp ne legyen tabu sem, ami történt. Azt is elmondta, hogy a gyerek valószínűleg megosztja majd frissen szerzett élményét a barátaival, és még az is előfordulhat, hogy ez az információ eljut másik szülők fülébe - de kár ezen aggódni. (Szerencsére egy szülőtől sem hallottam vissza pikáns történetünket. Pedig tudom, hogy a gyerekemnek az első dolga volt, hogy másnap a suliban elmesélje az egészet a két legjobb barátnőjének.)
"Nem szégyen!" - mondta a pszichológus, ezért igyekeztem így hozzáállni. Inkább arra gondoltam, lehet, hogy csak az irigyeim száma nő majd. Hiszen mi még "csináljuk", ráadásul spontán, pedig pár év házasság már a hátunk mögött van... Viszont megfogadtam, hogy elővigyázatosabbak leszünk, hiszen ez szülői felelősség.
Azóta a nappali nappaliként funkcionál este is, mert nem szeretnénk még egyszer ilyen kényes szituba keveredni. A hálószoba pedig a miénk, felnőtteké. Ezt minden gyereknek meg kell tanulnia előbb vagy utóbb. Persze, jobb előbb...
László Milla
Nem a gólya hozza... - Avagy túl korai felvilágosítás?
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
