Az vetett véget a barátságunknak, hogy férjhez mertem menni...

Nyilván én is változtam, hiszen végre megtörténik velem mindaz, amire hosszú évek óta vágyom - és mivel már nem a magányos napjaimat töltöm, kevesebb időm van a barátokra. De azt gondolom, hogy ez természetes, hiszen más került fókuszba.

Viszont az eddig megszokott támogatás és közös örömködés helyett elképesztően fura reakciókat kapok a két legjobb barátnőmtől. Próbálom őket nem hanyagolni, válaszolok minden üzenetre. Lehet, hogy nem abban a percben, amikor megkapom őket, de ahogy tudok, reagálok. Igyekszem megértő és törődő barát maradni, de őszintén? Tanácstalan vagyok.

Judit gonosz lett! Nem túlzok, mindenre beszól. Semmi nem tetszik neki, amit csinálok, mindenre megjegyzéseket tesz a tőle nem megszokott erélyességgel. Kata pedig rám cuppant! Hogy ez mit jelent? Előfordul, hogy egy nap ötször felhív, vagy három percenként írogat - néha azt is megtudom, aznap milyen volt a széklete. Értem én, hogy barátság meg őszinteség, de vannak határok...

Mindkettejük viselkedése bosszant, hiszen már nem gördülékeny a kapcsolatunk. Pláne, mióta azt érzem, mindketten visszaélnek a tőlem kapott bizalommal, őszinteséggel. Judit rendszerint elmagyarázza, hogy miért hülyeség éppen, amit mondok vagy csinálok,Kata pedig kielemzi akár nyilvánosan is. Eljutottam arra a szintre, hogy szakításon kezdtem gondolkodni - már ha lehet ilyet barátokkal.

De persze ekkor minden szép és jó emlék is eszembe jutott, és belém hasított egy érzés: nem szeretnék eldobni két ilyen régi barátságot. Így hát tanácsot kértem néhány külső, elfogulatlan embertől. Két választ kaptam: az egyik, hogy biztosan böki a csőrüket, hogy velem minden szuper, mert sajnos az ő életük romokban hever. Egyiknek sincs párja, és a munkájukat sem szeretik. Na de, őszintén? Én ezt nem akarom elhinni, hogy ennyire önzők lennének, hogy ennyire ne tudnának nekem, velem örülni.

Az nem jó nekik, ha erős vagyok, hiszen akkor fennáll a veszélye, hogy nem lesz rájuk szükségem. Ami egyébként ép ésszel végiggondolva butaság. Hiszen ha a szükségre alapszik egy barátság, akkor annak nem túl sok értelme van. De az emberi elme sok csodára képes, miért nem válthatna ki náluk ilyen reakciót?!

Ugyanakkor pedig szívet melengető, hogy attól tartanak, hogy elveszítenek. Szeretem a barátaimat, még ha furán is viselkednek, és nem úgy reagálnak, ahogy én azt várom. Bízom benne, hogy helyre fog állni az egyensúly, és a közös életünk rendje is visszatér, vagy egy minőségibb kapcsolattá alakul.

Sándor Lívia

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock