Mindkét szülőnek azt hazudom, hogy vele jobb a karácsony.

Néhány nap, és itt a karácsony. Itt liheg a nyakamban az ünnep, amit annyira szeretnék kicselezni, megúszni, de nem tehetem, mert mindenki vár tőlem valamit - és a karácsony jól kihasználja ezt.

Így van ez öt éves korom óta. Az akkori "kétkarácsonyom" volt az első alkalom, amikor túl nagy falatnak bizonyult számomra az ünnep. Ekkor kellett először megrendelésre hazudnom, és ekkor féltem először attól, hogy ha rosszul csinálok valamit, senki sem fog szeretni. Öt éves voltam, amikor az első olyan karácsonyra készültünk, amikor az apukám nem lesz velünk. Mondjuk, én akkor még nem foglalkoztam ezzel. Valahogy a szüleim válása nem viselt meg olyan nagyon. Apukámat rendszeresen láttam, a feszültségből egészen eddig alig éreztem valamit.

Aztán decemberben anyukám elkezdte mondogatni, hogy ugye, tudom, ha azt akarom, hogy amikor a Jézuska jön hozzánk, apu is velünk legyen, akkor ezt nekem kell elintéznem. Azaz minden alkalommal, amikor beszélek vele, el kell mondanom neki, hogy én nem bírom ki, ha nem lesz velünk az ünnepen. Anyukám ekkor beszélt róla először, hogy apukámnak már egy másik családja van, egy másik nő a fontos neki, így biztosan vele akar lenni karácsonykor.

Ami nem igazságos, mert a gyereknek jár a karácsony. És ha apukám tudná, hogy milyen fájdalmat okoz nekem, akkor lehet, hogy meggondolná magát, de ezt csak én magyarázhatom el neki. "Bátran sírj - szólt az anyai instrukció -, ha ügyes vagy, el tudod te ezt intézni!"

Nem nagyon tudtam, hogy mit csináljak, ezért azt tettem, amit a legegyszerűbbnek véltem: esténként elalvás előtt arra kértem a Jézuskát, intézze el, hogy amikor jön hozzánk, az apukám is itthon legyen. Nagyon szépen kértem őt erre, és biztos voltam a segítségében. Mivel azt gondoltam, hogy a Jézuska mindent elintézett, azért egy délután, amikor az apukám jött értem az óvodába, megkérdeztem tőle, hogy ugye karácsonykor este is ott lesz velünk, nem csak ilyen rövid időre találkozunk. Még így, tizenöt év távlatából is emlékszem az arcára. A tekintetére, amit addig nem ismertem.

Ó, épp erről szerettem volna beszélni veled. Segíts nekem meggyőzni anyukádat, hogy velem lehess akkor este, amikor jön a Jézuska! Szeretnélek bemutatni valakinek, egy nagyon kedves néninek, akivel bár még nem találkoztál, de nagyon szeret téged. És akinek megígértem, hogy együtt leszünk karácsonykor.

Forrás: Shutterstock

Fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Nem válaszoltam erre, és az anyukámnak sem mondtam semmit. Hallgattam, reméltem, hogy megúszom. Persze egyszer csak anyukám megkérdezte tőlem, hogy elintéztem-e már az apukámmal a karácsonyt. Ekkor jöttem rá, hogy hiába kértem a Jézuskát, hogy segítsen nekem, nem csinált semmit. Csalódott voltam, és csak a vállamat vonogattam. Pár napra rá pedig fültanúja lettem a szüleim rettenetes veszekedésének.

Megtudtam, hogy az apukám egy önző disznó, aki nem elég, hogy elhagyta a családját, és már nem szeret minket, még arra sem képes, hogy legalább úgy tegyen, mintha még fontos lennék neki. Hogy a karácsony az a családé, és az apukámnak nincs joga ezt elvenni tőlem. És azt is megtudtam, hogy éjszakákon át csak zokogok, amiért nem leszünk együtt karácsonykor.

Hallottam, hogy az apukám azt mondja, ha csak úgy találkozhat velem karácsonykor, hogy itt kell lennie, akkor inkább nem találkozunk. És persze elhangzott egy csomó szó, amelyekről nem tudtam, hogy mit jelentenek. De azt éreztem, hogy a Jézuska nem is lehet olyan rendes, ha engedi, hogy ilyen csúnyaságok történjenek miatta.

Nem tudom, végül mi vezetett el ahhoz a megállapodáshoz, hogy két Jézuskánk lett. Délután négytől hatig az apukámé és az új nénié, utána pedig az anyukámé. Akkor hazudtam először szándékosan az anyukámnak. Mert tulajdonképpen jól éreztem magam négytől hatig, és a Jézuska is különösen szép ajándékot hozott, de inkább azt mondtam otthon, hogy nagyon is rosszul éreztem magam, és egyáltalán nem örülök az ajándéknak.

Végül még évekig ez lett a karácsonyi ajándékom az anyukámnak. Mert a két Jézuska valahogy hagyomány lett minden 24-én, neki pedig mindig nagy melegség költözött a tekintetébe, amikor azt mondtam, hogy utálok a "másik helyen" lenni, és nekem csak az karácsony, amit vele töltök.

Közben eltelt jó sok év. De valahogy azóta is minden decemberben mindenki arra vár, hogy a másiknak azt mondom, idén nem megyek szenteste. Hiszen az lenne az igazi állásfoglalás. Nem mondom. Kétszer is megeszem a halászlét, és kész. Csak legyünk túl rajta - ez lett az én karácsonyi mottóm. Nekem ez maradt a Jézuskából.

Ági történetét lejegyezte Bali Edina Zsanna.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?