Nem történt semmi különös, csak megtanultam nélküled élni.

Nem, nem azért tudok mással lenni, mert az irántad érzett szerelmem lángja kialudt volna. Az a szerelem, amit te ébresztettél bennem, soha nem fog elmúlni, de még a fénye sem fog megfakulni, akárhány év is teljen el.

Soha semmi és senki miatt nem foglak elfelejteni, mert olyan tiszta és önzetlen szerelmet még életemben nem éreztem, mint amit veled éltem át. Most is pont ugyanúgy és ugyanazt érzem, mint akkor, amikor még te és én egy párt alkottunk. Mégis mással vagyok, mégis mással bújok ágyba...

Már nem az utánad érzett őrült vágy tölti ki a napjaimat, már nem a te képeidet nézem, amikor este aludni készülök, már nem te vagy a napi első és esti utolsó gondolatom. Kérdezheted, hogy akkor miért és hogyan...

Nem történt semmi különös, csak megtanultam nélküled élni. Eljutottam arra a szintre, hogy a kapcsolatunkat egy kívülálló szemével/eszével tudom vizsgálni. Történtek hibák, amiket nem orvosoltunk, mert nem is derítettünk fényt rájuk. Így azok bekebelezték, felfalták a kapcsolatunkat, ami egykor nagyon szépen indult, mégis véget ért.

Most már tudom, mit kellett volna másként csinálni ahhoz, hogy ne csak megszerezni, hanem megtartani is tudjalak. Tévedtem én is, elszúrtad te is, mindketten hibásak voltunk. Még mindig szeretlek, sőt, jobban, mint valaha, csak már el tudlak engedni, már nem akarlak visszahúzni.

Te továbbléptél, én maradtam. Pont ott és pont úgy, ahol és ahogy hagytál, szerelemtől fűtve. Már nem kínoz az egyedüllét, már nem érzem magam szánalomra méltónak, már nélküled is tudok olyan tevékenységeket folytatni, amik ha időlegesen is, de örömmel töltenek el. Az a hely, amit a szívemben neked adtam, az örökre a tiéd is marad, soha senki nem foglalhatja el, még kis időre sem.

Forrás: Shutterstock

Sikerült túlélnem a kapcsolatunk halálát. Nem haltam bele abba a fájdalomba, a kínba, amit az elvesztésed okozott. Megtanultam újra felállni, megtanultam észrevenni azokat az apró szépségeket, amik ugyan elfeledtetni nem tudnak téged, de a hiányodat enyhítik. Van már más az életemben, van, aki szeret.

Én csak annyit tehetek ez ügyben, hogy hagyom neki. Én nem tudom viszonozni, mert akkor téged a második helyre kellene tennem, az pedig nem megy. Én már csak szigorúan észérvek alapján választok párt. Nem akarok, mert nem tudok újra a szívemre hallgatni. Ha megtenném, akkor ott dörömbölnék az ajtódon, és sírva könyörögnék, hogy engedj be. Ha a szívedbe nem is, de legalább az ágyadba, hogy egy kicsit enyhüljön a hiányod. De nem teszem. Nem hallgatok a szívemre, inkább az eszemet helyezem előtérbe. Jobb ez így, mert kiszámítható az életem.

Nem azt mondom, hogy várok rád, és bízom abban, hogy egyszer valahol, valamikor újra egyek leszünk. Hogy szerelmesen öleljük majd egymást, és újra érezhetem az ajkaid érintését. Nem várok rád, mert nem tehetem. Hiszen az én életemből is - mint mindenki másnak - napról napra kevesebb van vissza.

Azt az időt, ami még a rendelkezésemre áll, nem tölthetem azzal, hogy téged várlak. Ehelyett inkább úgy élek, ahogy tudok, de nem úgy, ahogy szeretnék. Nélküled is van élet, nélküled is van szépség és öröm. De egyvalami nincs: szerelem. Nem szerethetlek tovább, csak addig, amíg dobog a szívem, csak addig, amíg élek.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?