Elhagytál egy nőért, aki menyasszony volt...

Órák óta ülhetek már itt, az erkélyemen jéggé dermedten a karosszékben, de csak a hajnal nyitja fel a szemeim, mert még mindig a kábulat foglya vagyok. A kábulaté, amibe a valóság karja taszított, a kábulaté, ami a tündérmeséim után való szakadékba zuhanáskor ért utol.

Az idő telik, de én nem érzékelem, pedig nem percek, órák, hanem hetek teltek el. Mégis, mintha valami blokkolná az agyam azon részét, ami két kézzel kaparva akar szembenézni a valósággal. Mintha félnék. Pedig csak egyszer és mindenkorra túl akarok lenni ezen az egészen.

Megannyi pofáraesés után még most sem bánom, hogy bíztam benned. Még most sem, amikor a döbbenettől arra sem vagyok képes, hogy összeszedjem női tartásom, lerakjam a sört a kezemből, és pihenjek végre ahelyett, hogy itt siratom azt, ami nem volt - de lehetett volna. Persze, persze. Lehetett volna. Ha te is teljes mellszélességgel álltál volna a dolgok elé, és nem gyáván, a könnyebb utat választva léptél volna tovább.

Nagy közhely, de még nagyobb igazság, hogy mindenhez két ember kell, és most végtelenül dühös vagyok rád, amiért így eltoltad a kettőnk csodaszép szerelmi történetét. Hogy rémálmot kreáltál abból, ami love story-nak indult. Egy szép napon úgy ébredtél, hogy sutba vágtad a kreált őszinte énedet, és a barátod menyasszonyával karöltve lelépsz - minket itthagyva mindenféle magyarázat és válasz nélkül, kérdésekkel a fejünkben.

És tudod, egész egyszerűen nem tudom megérteni: hogyan tud egy hús-vér ember ilyen jól hazudni? Hogy tudja valósághűen előadni azt, amit még kigondolni is nehéz egy jóérzésű embernek? Hogy tudja heteken át nonstop adni a szépet, és egyszeriben csak fogni magát, sarkon fordulni és felégetni maga mögött mindent, mintha soha nem is létezett volna? Mintha nem léteztem volna én, mintha nem létezett volna a barátod. És tudod, mindenhez két ember kell. Ezt ti ketten csesztétek el, mikor feladtátok a biztos múltat egymásért.

Forrás: Shutterstock

Persze, nyilván a sértett nő beszél most belőlem, de akkor sem tudom épp ésszel felfogni, amit megtettél velem. Helyesbítek, nem feltétlenül azzal van a gond, hogy leléptél, hanem azzal, ahogy leléptél. Hogy ilyen aljas, utolsó, gerinctelen módon a hátunk mögött jöttetek össze, szembeköpve a kapcsolatunkat, szembeköpve minket és saját magatokat is.

Csak ülök a hűvös őszi éjszakában, és látom, ahogy a hajnal szétszaggatja karmaival a sötétséget. Furcsa összefüggést látok: mintha te lennél a hajnal, és én lennék a sötétség. Pedig épp te hoztál sötétséget az én fényembe. Egyszerűen nem tudom elhinni, hogy minden, amit mondtál, hazugság volt. Én mindig azt hittem, ha szavakkal át is lehetett verni, tettekkel soha. A másik szemében egész egyszerűen látod az igazat. És nemcsak miattad fáj most ez, hanem önmagam miatt is. Hogy talán mégsem értek az emberek nyelvén.

Pedig legbelül tudom, hogy nem tettem semmit, amivel kiérdemeltem volna ezt a bánásmódot. Most visszahúz a félelem, most nem akarok emberek között lenni, most szeretném magam egy láthatatlan burokba zárni - csak hagyjon békén mindenki! Most csak nyalogatnám a sebeimet, bömböltetném a szívszorító zenéimet, egyik italomat innám a másik után, és telesírnám a kispárnám a fájdalom miatt, amit érzek.

Pedig pontosan tudom, mennyire nevetséges lenne az egész.

Erőt ad nekem, hogy mi, akiket cserben hagytatok, támogatjuk egymást. A másik által rájöttünk, hogy akárhogy is néz ki most ez az egész helyzet, itt mi vagyunk, akik nyertek. Mert akik számára a hazug, de szépen csengő szavak többet érnek, mint az őszinte gondolatok - amik nem mindig szépek, de előrébb visznek az úton - azok nem érdemlik a fejlődőképes, valódi szerelmet. Lehet, hogy ez ítélkezésnek hangzik, de nem annak szánom. Egyszerűen csak végre kezdi a szívem is felfogni, amit az agyam már réges-rég tudott: aki a valódi éned elé helyez bármi mást, az nem a te embered.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?