Filléres sikerekre váltottuk a szerelmünket!

Nézte a gyereket a hátsó ülésen: olyan megszállottan nyomkodja a telefonját, mintha az élete múlna rajta. Ráadásul hanyag, az edzőtáskája félig a kocsi padlójára csúszva. Nem véletlenül ilyen - gondolta, miközben lelassított a piros lámpánál.

Ezt látta tőlük: ő és Judit sem figyeltek igazán semmire. A karrierjük tűnt a legfontosabbnak. Azt hitték, a többi várhat. A házasságuk pont olyan lassan és fokozatosan csúszott lefelé, mint a táska az ülésről. Látták, hogy egyre lejjebb kerül, talán néha meg is próbáltak utánakapni, de csak hanyagul. Aztán már olyan mélyre zuhant, hogy kár lett volna lehajolni érte.

- A bátyád? - szólt hátra, csak hogy mondjon valamit. - Mikor jön haza a matek táborból?

- Két hét múlva.

- Két hétig tart? Azt hittem, csak 7 nap.

- Ja. A francba, most elcsesztem a játékot, kinyírtak miattad! Muszáj dumálni, apa?!

Elöntötte a düh. Olyan erővel markolta a kormányt, hogy az ujjai szinte elfehéredtek. Legszívesebben ráordított volna a hülye kiskamaszra, hogy ő meg az öccse temetéséről jön, akit 32 évesen a rák nyírt ki, szóval, versenyezhetnek, kinek van szarabb napja - de aztán uralkodott magán. Tudta, hogy a fiú azért is bújik ennyire a telefonjába, mert zavarban van: fogalma sincs, hogy fejezze ki a részvétét. Ráadásul az anyjával is még csak egy hónapja mentek szét, ez volt a harmadik apás hétvége. Szokni kell ezt az új életet. Mindenkinek: neki, a gyerekeknek, Juditnak...

- Tedd le a telefont, és beszélgessünk! - szólalt meg hirtelen elhatározással.

- Miért?

- Csak. Milyen volt az edzés?

- Szar.

- Hogyhogy szar?! Azt hittem, szeretsz karatézni.

- Rohadtul nem.

- Dehát tele vagy éremmel!

- Akkor se. Már vagy egy éve utálom, csak nem engeditek, hogy abbahagyjam.

Az utóbbi évből szinte semmit nem tudott felidézni, ami a családdal kapcsolatos, de most rémleni kezdett, hogy Dani tényleg könyörgött párszor emiatt. Csak épp annyira pörgött az üzlet, hogy ez olyan mellékesnek tűnt. Gyerekes szeszélynek, amivel nem kell foglalkozni. Ő egy üzlethálózat főnöke, Judit sikeres tervező. Olyan hevesen törtek a csúcsra, hogy észre sem vették, mikor ágazott szét a felfelé vezető ösvény, amin eredetileg együtt indultak.

A munkán kívül rutinszerű cselekvésekből állt az életük. Megbeszélték, ki viszi el reggel, ki hozza haza délután a srácokat, akik suli után karatéra, vívásra, különórákra jártak. Tényleg nem hagyták, hogy Dani abbahagyja az edzést. Mit kezdtek volna vele otthon délutánonként? Egyiküknek sem volt ideje a kölykökre!

Forrás: Shutterstock

Az időről aztán eszébe jutott az öccse, Marci, akit félórája tettek a föld alá. "Mindig irigyeltelek a családod miatt" - mondta szegény az utolsó találkozásukkor, amikor már olyan sovány volt, hogy az arccsontja szinte kiszúrta a bőrét. "Emlékszel, hogy imádtátok egymást Judittal? Én is ezt akartam. Hogy legyen feleségem, gyerekeim, és megvalósítsam önmagam. Nekem nem adatik meg. Ti megcsináltátok. Ne rontsátok el pont akkor, amikor már minden egyben van!"

Elhomályosult a tekintete a könnyektől, és egyszerre mindent megértett. Az öccsének tényleg nem adatott meg mindez - ő meg elpazarolja, filléres sikerekre váltja. Ráadásul ezt az életet nyomja le a gyerekei torkán is. Mikor csinált utoljára olyat, amit igazán szeret, aminek igazán értelme van? Mikor mászott hegyet? Mikor küzdött a házasságáért? Mikor próbált tíz percnél tovább beszélgetni a mogorva fiával, aki most hátul duzzog a kocsiban? Nagy levegőt vett. Mintha megvilágosodott volna.

- Mától nem jársz karatéra - közölte a fiúval.

- Mi?! Az nem lehet. Anya kiakadna...

- Dehogynem. Mit utálsz még?

- Mi van veled? Berúgtál a temetésen?

- Ha ittam volna, nem vezetnék. Gondold át, miken szeretnél változtatni, és majd megbeszéljük. Ha megálltam, ne szállj ki! Elutazunk, csak felvesszük anyádat. Remélem, még nem indult el a fogadásra.

- Mi van?!

Már nem figyelt a gyerekre, csak beletaposott a gázba. Épp időben fékezett le a házuk előtt, a felesége már beszállni készült az autójába, estélyiben. Döbbenten hallgatta a hozzá lépő férfi szavait. Hogy mind a ketten elcseszték, de még van idő változtatni. Még bármit megtehetnek. Kezdjenek új életet, ne engedjék el egymást! "Hogyan?" - kérdezte a nő - "Úgysem lesz más semmi!" Ő azonban azt válaszolta, hogy itt várja, lent a kocsiban.

Menjen fel, öltözzön át, pakoljon be pár ruhát magának és Danikának, aztán induljanak el a hegyekbe, legalább egy hétre! Egyetemista korukban ott ismerkedtek meg - az elmúlt években viszont idegenek lettek. Újra meg kell ismerniük egymást...

Senki nem értette, miért tűntek el hirtelen, de ők tudták, hogy aznap egy új esélyt kaptak - és éltek is vele. Onnantól kezdve minden évben ugyanazon a napon ünnepelték meg a házasságukat, amelyiken Marciról is megemlékeztek. Végül is neki köszönhették, hogy észhez tértek...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?