Nem akarom irányítani az életed, azt akarom, hogy te legyél képes rá!

Ahhoz képest, hogy még a kapcsolatuk elején jártak, Jane ezerszer hallotta már a sajnálom, elnézést, bocsánat szavakat. És a gyakori használatnak köszönhetően mára veszítettek értékükből.

Hinni akart Benjaminnak, de a szíve attól még fájt. Szomorúan gondolt arra, hogy élete hátralévő részében örökké csak várni fog és megbocsátani. Ő a világ talán legtürelmetlenebb nője. Nem akarta, hogy ez a kapcsolat túlzottan megváltoztassa, és egy napon úgy ébredjen majd, hogy mikor tükörbe néz, be kell mutatkoznia magának, mert egy idegen tekint vissza rá. Kezdte úgy érezni, hogy kettejük közül eddig csak ő volt az, aki bizonyított: megértést, türelmet, kitartást.

- Nem akarom a bocsánatkéréseket hallgatni. Ha ilyen sokszor használod, kezd rutin szagú lenni. Lehet, hogy valóban rosszul osztod be az idődet, de ha ezt tudod magadról, akkor változtatnod kell rajta, mert...

- Elhagysz, mert elcsúszom az idővel? Tényleg ekkora jelentősége van néhány percnek?

- Három óra az száznyolcvan perc. Ennyi idő alatt egy asszony szülhet, elkészülhet három torta, eljuthatunk háromszázötven kilométer távolságra.

- Igazad van. És megértettem az üzenetet. Szégyellem magam azért, hogy egy ilyen nőt, mint amilyen te vagy, váratlak!

Jane Benjamin értésére akarta adni - ha kicsit talán keményen is -, hogy becsülje meg a szerencséjét, még mielőtt elveszítené. A férfi néha abba a hibába esett, hogy még mindig nem látta azt, hogy Jane mennyire különbözik az eddigi nőcskéitől. És azt sem, hogy ő lehet az egyetlen esélye arra, hogy azt az életet élje, amit élni akar.

Forrás: Shutterstock

- Hogy lásd, mennyire komolyan gondolom, amit mondok: neked adom a mobilomat. Enélkül senki nem tud elérni, nem tudom, mikor hova kell mennem, mikor kell felébrednem, nem tudom olvasni az e-mailjeimet. A kezedbe adom az életemet irányító legfontosabb eszközt. Azt akarom, hogy te rendelkezzél felette.

Benjamin tengerkék, ölelő szemeiben most elszántság tükröződött. Mintha valóban azt akarná, hogy Jane mentse meg: magától, a mobiltelefonjától, amely már egy ideje átvette az irányítást az élete felett. Remélte, hogy a lány végre megoldást talál arra, hogyan legyen megbízhatóbb, összeszedettebb, pontosabb. Jane szíve szerint kihajította volna a mobilt az ablakon, és az sem érdekelte volna, hogy több száz dollárba került.

- Én megint csak a könnyebbik út lennék! Nem nekem kell odaadnod a mobilodat, hanem neked kell tudnod bánni vele. Neked kell tudnod nemet mondani egy kései telefonhívásra, egy utolsó pillanatban beeső megbeszélésre, és neked kell tudnod azt, hogy ha újra elkésel, mennyire fog fájni nekem. Nem a telefon irányít téged, hanem te irányítod a telefonodat.

Benjamin fogta a mobilt, kinyitotta a francia ablakot, de mielőtt kidobhatta volna, a lány megfogta a kezét. Mindketten értették egymást. Jane azt, ahogy Benjamin bizonyítani akart, ő pedig azt, hogy a késéseivel komolyan veszélyezteti a kapcsolatukat. Az este hátralévő részében csendben, egymásba fonódva ültek. Nem kellettek szavak, testük összes rezdülése felért ezer szóval. Így ébredtek másnap reggel.

(Francis G. Turner)

Részlet Francis G. Turner: Nincs szó, legfeljebb dallam című regényéből

Fotó: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

 Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?