Egy jó vezetőtől rettegnek a beosztottak?

- Régóta vártál már erre a pillanatra és most elérkezett. Keménynek és határozottnak kell lenned, hogy tiszteljenek. Fontos, hogy érezzék: te vagy a főnök, ők pedig a beosztottjaid, és követniük kell az utasításaidat.

Ha félnek, és úgy érzik, függenek tőled, jobban tudod majd irányítani őket - mondta magában, miközben még egyszer belenézett a mosdó tükrébe, és megigazította a nyakkendőjét. Majd megállapította, hogy most már készen áll.

Kilépett a privát mosdójából, és a nagy irodába ment, ahol már várták őt az alkalmazottak.

- Üdvözlöm önöket! Mint tudják, mától engem neveztek ki a vállalat élére. Nem tudom, hogy milyen vezetőjük volt korábban, de nem is érdekel. A mai nappal új fejezetet nyitunk. Ez mindannyiunk érdeke, hisz ami a cégnek jó, az önöknek is jó. Vállalatunk eszméivel összhangban különösen fontos számomra a megbízható munkaerő, így tudniuk kell, hogy értékelem a túlórázásokat.

Remek lehetőség, hogy kifejezzék az irántunk, illetve az egymás iránti elköteleződésüket és lojalitásukat. Mindezt előléptetési lehetőséggel díjazom. ("Úgy, hogy kitalálok a jelenlegi pozíciójuknál egy magasabbnak tűnő, jól hangzó tisztet, ami igazából nem jár sem fizetésemeléssel, sem több juttatással vagy kedvezménnyel" - gondolta közben.)

- Öhm, elnézést! - próbált szólni az egyik titkára, de ő figyelmen kívül hagyta, és folytatta a monológját:

- Lehetőséget kínálok, hogy egy profi szakmai légkör vegye önöket körül. Minden egyéni ötletet értékelek, ami közelebb juttat minket a versenyképességhez. ("A jó ötlet pedig a vállalat tulajdonát képezi, akkor is, ha elutasítjuk, hiszen bármikor felhasználhatjuk majd a jövőben. Akkor is, ha az ötletgazda már nem az alkalmazottunk...", kommentálta újra magában a hangosan kimondott szavait.)

Forrás: Shutterstock

- Khm, főnök - köszörülte meg újra a torkát finoman a titkára, jelezve, hogy mondana valamit, de ismét ignorálta őt, és tovább mondta a beszédét:

- Képzéseket biztosítok, hogy mindig széleskörű szakértelemmel dolgozhassanak, és megőrizzük a cég kiváló hírnevét. ("Persze, a továbbképzési napokat levonom majd a szabadnapjaikból, és ha túl sokba kerül, akkor a fizetésükből is. A home office ellenőrzésére is ki kell találnom majd valamit... Ha pedig sokat elégedetlenkednek, akkor kirúgok párat, és a fizetésüket szétosztom egy-két jól csengő előléptetési pozíció fejében, ahol természetesen dupla annyi munka lesz - egészítette ki gondolatban a monológját.)

Hátul erősödött a morajlás, mintha nevetnének. Le is szögezte magában, hogy a kirúgásokkal fogja kezdeni. Ha jól csinálja, vállalat vezetőből akár társtulajdonossá is válhat... Lelki szemei előtt egy csodás jövőkép villant fel.

- Elnézést, de... - próbálkozott immár harmadjára a titkára.

- Tiszteljen meg azzal, hogy csendben megvárja, míg befejezem, amit mondani akarok! - fojtotta bele erélyesen a szót.

Ekkor azonban megszólalt egy hang, valahonnan hátulról:

- Maga meg tiszteljen már meg bennünket vezetőként azzal, hogy megtanulja felhúzni a sliccét! A végén még valaki felnyomja szexuális zaklatásért!

Ezt követően a teremben az őrjöngő röhögés vette át az uralmat...

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?