szponzorált tartalom vashiány gluténérzékenység
A rossz étkezési szokásokat nehéz leküzdeni. Az, hogy keveset, válogatósan vagy épp egysíkúan eszünk, nem csupán a kinézetünkre lehet hatással, hanem az egészségünkre, általános közérzetünkre is. Ezt pedig Laura bizony a saját bőrén tapasztalta meg.

Amikor úgy érzed, se időd, se kedved enni

A tinédzser Laura számára az étkezés inkább sietős megoldás, mint tudatos döntés volt. Reggelire csak egy tejeskávé, napközben maximum egy péksütemény, pizzaszelet, délután egy energiaital, este pedig egy gyors vacsora. Nem érdekelte különösebben, hogy mi kerül a tányérjára – ahogy sok fiatal, ő sem foglalkozott azzal, hogy a szervezete mit bír és mit nem. Később, amikor elköltözött otthonról, már próbált picit jobban odafigyelni arra, hogy többet és többfélét egyen. Elkezdett saját magának főzni, de a munka, az egyetem és a barátok mellett így is gyakran evett street food ételeket és előre elkészített, csak melegítésre váró fogásokat. Bizony, nem könnyű évek rutinját magunk mögött hagyni.

Forrás: 123.rf.com

Amikor a szervezet jelez

A húszas évei elején aztán furcsa tüneteket kezdett tapasztalni. Gyakran érezte magát fáradtnak, pedig eleget aludt. Nehezebben koncentrált a munkában és az iskolában, sokszor szédült, a haja érezhetően megritkult, és a lépcsőzés is jobban kifárasztotta, mint korábban. Eleinte a stresszre fogta az egészet, később viszont ezek a panaszok annyira elhatalmasodtak, hogy elment egy kivizsgálásra.

Lauránál először gluténérzékenységet diagnosztizáltak, ami önmagában is nagy változást jelentett az életében. A vizsgálatok azonban arra is rámutattak, hogy jelentős vashiánya van. 

Ekkor értette meg igazán, hogy nemcsak az számít, mennyit és mit eszünk, hanem az is, hogy a szervezetünk valóban hozzáfér-e a szükséges tápanyagokhoz.

Miért fontos a vas?

A vas a testünk működéséhez nélkülözhetetlen nyomelem. Szerepet játszik a szervek és szövetek oxigénellátásában, az energiatermelő folyamatokban, az idegrendszer megfelelő működésében, sőt az immunrendszer állapotára is hatással lehet. A vashiány mégis az egyik leggyakoribb hiánybetegségnek számít napjainkban, nemcsak Magyarországon, hanem világszerte.

Hirdetés

A háttérben többféle ok állhat. Okozhatja túlzott vasvesztés, megnövekedett vasszükséglet – például serdülőkorban vagy várandósság alatt –, de felszívódási probléma is, mint Laura esetében a gluténérzékenység. Emellett az egyoldalú étkezés, a szélsőséges diéták, a rendszertelen táplálkozás vagy a nem megfelelően összeállított húsmentes étrend is hozzájárulhat a vashiány kialakulásához.

Nem elég „egészségesnek” gondolni valamit

Laura eleinte úgy gondolta, hogy a gluténmentes termékekre való átállással automatikusan tudatosabban étkezik majd. Később azonban dietetikus segítségével megtanulta, hogy a tudatos táplálkozás a glutén elhagyásánál sokkal összetettebb.

A vasbevitel szempontjából például különösen fontosak lehetnek a vörös húsok, a máj, a tojás, a halak, valamint a hüvelyesek, az olajos magvak és a sötétzöld leveles zöldségek. A C-vitamin segítheti a vas felszívódását, ezért érdemes például citrusfélékkel vagy paprikával kombinálni az ilyen ételeket.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor az étrend önmagában már nem elegendő. Felszívódási zavar, erősebb hiányállapot vagy fokozott szükséglet esetén megfelelő vaspótlásra is szükség lehet. Laura számára is ez hozta meg az igazi változást: a tudatosabban összeállított étrend mellett orvosa vaspótlást javasolt, így néhány hónap alatt fokozatosan visszatért az energiája és a jó közérzete.

A testünk sokszor hamarabb jelez, mint hinnénk

A fáradékonyságot, a koncentrációs nehézségeket vagy a gyengeséget sokan természetesnek veszik a rohanó hétköznapokban. Pedig a szervezet gyakran már ilyenkor próbál figyelmeztetni arra, hogy valami nincs egyensúlyban.

Laura ma már egészen másként tekint az étkezésre. Nem tökéletesen akar enni, hanem tudatosabban. Megtanulta, hogy az egészséges táplálkozás nem trend vagy gyors diéta kérdése, hanem hosszú távú odafigyelés saját magunkra.

Hirdetés:

A Maltofer szirup és rágótabletta vény nélkül kapható, vas(III)‑hidroxid‑polimaltóz-komplex tartalmú gyógyszerek.

A KOCKÁZATOKRÓL ÉS A MELLÉKHATÁSOKRÓL OLVASSA EL A BETEGTÁJÉKOZTATÓT, VAGY KÉRDEZZE MEG KEZELŐORVOSÁT, GYÓGYSZERÉSZÉT!

https://maltofer.hu/

A cikk megjelenését a Phytotec Hungária Bt. támogatta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket a SHE Google News oldalán is!
Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.