Zöld temető: Azt szeretném, ha a poraimból egy új élet születne!

Már 16 éves koromban megterveztem a temetésemet. Mindenki bolondnak tart érte, de szerintem ez egy fontos dolog. Ugyanúgy az élet része, mint az esküvő vagy egy gyerek születése.

Amúgy sem félek a haláltól, akkor miért ne gondolhatnék rá? Szóval, hosszú évek óta megvannak a pontos terveim a temetésemet illetően: fekete koporsóm lesz vörös béléssel. Írok majd egy hosszú listát arról, mely kacatjaimat szeretném a túlvilágra vinni.

Egy-két könyv, ékszer, az egyiptomi szuvenírjeim - a Gyűrűk Ura figurákon meg még agyalok. Egyszóval, ami mindig is az enyém volt, szeretem, és önző módon nem adom oda a gyerekeimnek, sem az unokáknak, de még a dédunokáknak sem. Muhaha.

Viszont, hogy mi legyen a sírkövemre írva, na, azt még nem tudom. Túl sok ötletem van erre vonatkozóan, de szerencsére van még némi időm ezt kitalálni. Legalábbis remélem. Mindemellett feltett szándékom volt, hogy majd egyszer, ha ne adj' isten szeretett macskám megboldogul, valamiképp ő is mellém kerüljön. Néhány éve ezt kiegészítettem azzal, hogy jó volna, ha a férjem is a közelemben lenne. Egyelőre nemigen nyitott, hogy ezt megbeszéljük, szóval, adok neki még egy kis időt.

A temetés pedig legyen vidám és bulis. Előre szólok: ha bárki siratós zenét merészel lejátszani, vagy depressziózni próbál és komor verseket felolvasni, visszajövök, és kísérteni fogom az egész családot meg a barátokat is. Lesz ott utána olyan Paranomal Activity, mint annak a rendje. Az én temetésem olyan legyen, mint a mexikóiaké: parti zene, kaja, pia, tánc, fiesta. Max örömükben bőgjenek, mert végre odaát vagyok, ahol háváj, dizsi az élet.

Nemrég azonban változott a temetésemmel kapcsolatos tervem: olvastam egy cikket két olasz designer projektjéről, amit Capsula Mundinak neveztek el. Az a lényege, hogy az elhunytat egy úgynevezett "földkapszulába" teszik, ami természetes anyagokból készült, vagyis lebomlik, plusz van hozzá egy facsemete is. Vagyis amikor elkezd lebomlani a kapszula - meg az én porhüvelyem -, akkor a kis növény fejlődésnek indul, majd egy szép napon fa lesz belőle. Csak az én szemembe szökik könny a gondolatra?!

Forrás: Shutterstock

Töprengjünk csak el rajta: ahelyett, hogy bezárnánk magunkat egy faládába, mi magunk is úgymond fává válhatunk - de legalábbis hozzásegíthetünk egy fát ahhoz, hogy éljen. Ergo, a halálunk egy új élet kezdete is lehet. Ahogy olvastam erről a lehetőségről, láttam magam előtt, hogy lebomlok, a testem segítségével fa születik, és a lelkem egy része a fába költözik. A gyerekeim meg az unokáim pedig majd kisétálnak a fához, megölelnek, leülnek a tövemhez - én pedig hűs árnyékot adok nekik a nyári napokon, hogy békésen olvashassanak vagy szeretkezhessenek a párjukkal. Olyan szép!

És igen, amellett, hogy van benne valami szépség, még környezetbarát megoldás is. Kevesebb fát kellene kivágni, nem foglalnának annyi helyet a kőlapok, síremlékek. Anna Citelli és Raoul Bretzel szerint ez a projekt a zöld temetők alapköve. Fák, bokrok, dísznövények lepnék be a tájat - keresztek és mindenféle sírkövek helyett.

Az ilyen temetők valóságos zöld szentélyek lehetnének. Így azt remélik, hogy az emberek a halálban, a temetőben nem az elmúlást, hanem az új életet látnák, és az élet örök körforgását. Szerintem nagyon szép kezdeményezés, és remélem, mielőbb lesz is belőle valami. Bár kétségkívül vannak nagyon szép és hangulatos temetők a nagyvilágban, de egészen más lenne egy olyan terület, ahol a fákhoz egy-egy emberi élet tartozik.

Addig én meg átgondolom, mi legyen velem. Lehet, hogy a koporsó helyett a kapszulába viszem a kacatjaimat, a mircit meg a férjemet. A fene se tudja, még megálmodom.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?