Anyám a halálba ette magát, mert boldogtalan volt!

Nem hittem volna, hogy valaha megtörténik velem. Olvastam róla, meg mesékben is van ilyen - mert ahogyan mindenki más, én is szerettem azokat a történeteket, amik arról szóltak, hogy szerelem az első látásra.

Azt tartják, hogy ezt kinövi az ember. Elmúlik, mint a szépség a lányoknál, amikor asszonyok lesznek, és már nem vékonyak, nem csinosak, mert már úgysem kell annak lenniük. Na, azt tudtam, hogy ezt én nem akarom. Mert lehet, hogy vékony nem leszek, de csinos, az mindig.

Anyám boldog házasságban élt. Ő legalábbis ezt mondta. Mi, a gyerekei, nem így láttuk. Nem emlékszem egy pillanatra sem az életéből, amikor felszabadultan nevetett. Ezt persze csak akkor vettem észre, amikor már kamasz voltam, és azt is, hogy a barátnőmnek, Katának az anyukája nem ilyen. Pedig neki sem volt kevesebb sem a teher, sem a feladat.

Mindketten dolgoztak, vezették a háztartást. Anyámnak talán egy kicsit könnyebb is volt, mert mi nem négyen, hanem hárman voltunk testvérek. Mégis mindig azt láttam, hogy anya kiabál. Anya mérges. Anya szomorú. Csak így. Meg hogy eszik. Nem emlékszem olyan pillanatra, amikor ne lett volna a szájában étel. "Csak csipegetek. Nem tudom, mitől híztam, alig eszek" - mondta.

Mindenhol kaja volt nálunk. Nem hiszed el, de tényleg! Ha találomra kihúztál egy fiókot, tele volt kincsekkel. A zoknik között cukorkák, gumicukor, tábla csokik, amiket persze azért vett - nekünk mindig ezt mondta -, hogy ne legyen felkészületlen, bármikor kellhet köszönteni valakit...

Amit nem akart, hogy megtaláljunk - mert mi, gyerekek, képesek voltunk rájárni a készletére -, azt a könyvek mögé rejtette. A konyhaszekrényben lévő edényekben is volt mindig nasi, na de a kamra volt az igazi kincsestára. Meg a táskája. Annyira nem érezte magát biztonságban étel nélkül, hogy ismeretlen helyen a táskájába kapaszkodott. Előbb nyúlt a táska után, mint apám keze után...

Forrás: Shutterstock

Az abszolút kedvence a fonott kalács volt. Mindig csak egy kicsit tépett le belőle, pont annyit, hogy a szája nem lett tele, csak olyan volt, mintha rágózna, kicsit mozgott. Nem bírtam, hogy sosem figyel ránk, csak az evésre, és hogy mielőtt megszólalna, mindig le kell nyelnie a falatot, amit éppen rág. Kövér is volt. Minden évben kicsit nagyobb.

Mire felnőttünk, már száz kiló felett volt. Akkor nem értettük, miért csinálja ezt magával. Csak azt tudtam, hogy én nem leszek ilyen. Ilyen bánatomban evős, meg mérgemben, meg idegességemben - én inkább futottam. Úgy voltam vele, hogy ha már kell valami, amivel én is nyugtatom magam, akkor nekem legyen ez.

Azt is tudtam, hogy én nem eszem magam betegre, inkább változtatok - mert, hogy anyám nem boldog, és nem stimmel valami az életével, arra rájöttem. Ő nem. A kövérséggel együtt jött a sok-sok baj, most ott tart, hogy már alig tud járni, marokszámra eszi a gyógyszereket, és nem tudja, hogy miért van ez így. Rendes asszony, csak éppen folyton azt várja, mikor lesz már vége a szenvedéseinek, és ezzel meg a betegségeivel macerál mindenkit.

Szóval, vártam a szerelmet első látásra, és tudtam, hogy egyszer eljön. Az új munkahelyemen, amikor belépett Ő, ránéztem és éreztem. Zavarba jöttem, nem szóltam semmit. Gondoltam, ennyi idősen már nem illik. A gyerekem nyolc éves, férjem is van, hát igen, megtörtént ez a dolog, dehát nem vagyok már kislány!

Hónapokig rágódtam, hogy akkor most mi legyen. Őt nem kérdeztem meg, nem kellett, éreztem, hogy tetszem neki, de ennyi. Nem éri meg kockáztatni, gondoltam. Majd eszembe jutott anyám, meg az állandó zabálása. Az nem élet.

A születésnapom reggelén, frissen a harminchetedikbe lépve, eléálltam, és azt mondtam: amióta megláttalak, szeretlek, veled szeretnék élni. Rám nézett, elakadt a lélegzete, csak nézett, láttam, pörögnek a fejében a gondolatok. Könnyes szemmel válaszolt: "Este nyolc körül érted megyek, addig pakold össze a cuccaid, hozd a gyereket is!"

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?