A valóságban birtokolhatsz, de képzeletben szabad vagyok!

A sor hosszú, az emberek türelme pedig véges volt a szupermarketben. Érdekes, hogy ha kevesen vannak az üzletben, akkor ráérősen nézelődnek, de ahogy tömeg gyűrűzik a pénztár előtt, hirtelen mindenkinek nagyon sürgős lesz.

A percek óráknak tűntek, egyesek feszülten morogtak maguk elé, mások a párjukkal beszélgettek.

- Ez a zacskó lyukas - szólalt meg ingerülten egy középkorú nő a sor közepén. Az alacsony férfi, akinek a kijelentés szólt, csendben maradt.

- Ez a zacskó lyukas! - ismételte meg a nő hangosabban.

- Az előbb is hallottam - mondta fásultan a párja.

Az információ eljutott hozzá, csak éppen nem tudta, mit kezdjen vele. Nem értette: ezzel most egy feladatot adott neki az asszony, vagy elég, ha bosszúsan bólogat?

- Kiszóródik belőle a rizs! - folytatta a felesége, akinek a vérnyomása ekkor már láthatóan az egekben volt, és közel állt egy vulkánkitöréshez. - Kell egy másik!

- Mármint ezt vigyem vissza, és hozzak egy másikat? - kérdezett vissza a férfi.

- Én is ezt mondtam - válaszolta a nő összevont szemöldökkel.

A férj csendben visszasétált a polcokhoz, hozott egy új csomagot, remélve, hogy az nem lyukas, és feltette a futószalagra. Ekkor vette észre a másik nőt, aki távolabb állt tőlük.

- Én ismerem magát - szólt hozzá mosolyogva. - Egy vonaton utaztunk a városba, amikor gimnazisták voltunk.

Forrás: Shutterstock

Az arcából ítélve ez legalább negyvenöt éve lehetett - persze, lehet, hogy fiatalabb volt, csak a hangos és durva felesége mellett minden év minimum háromnak számított -, mégis felismerte a fiatal lány vonásait az idősebb hölgyön.

Folyamatosan mosolygott, mert nemcsak annak az emlékét idézte fel, hogy anno együtt utaztak, fiatalok voltak és gondtalanok, hanem talán azt is, hogy akkor még nem volt a felesége ez a rideg nő, aki az imént visszaküldte rizsért.

A régi ismerős is mosolyogva válaszolt, váltottak pár mondatot - a feleség viszont nehezen viselte, hogy a férfinak vannak szép emlékei, amelyekben ő nem szerepel. Amik előtte keletkeztek és olyan mély nyomokat hagytak a párjában, hogy ennyi idő után is kellemes érzésekkel töltik el.

- Közelebb raknád a rizst, kérlek? - mondta feltűnően lágyabb hangon.

A próbálkozása, hogy kedvesnek tűnjön, nevetséges és erőltetett volt, ahogyan hiábavaló is, mert a férje meg sem hallotta, hiszen még mindig nosztalgiázott. Képzeletben újra ott ült a vonaton, kezében egy könyvvel, tekintetét előreszegezte, és nézte a szép fiatal lányt - azt, akivel most beszélgetett.

Nem látott különbséget, legfőképpen azért, mert a nő ugyanolyan bájos és kedves volt, mint negyvenöt évvel ezelőtt. A férfi azt akarta, hogy minél tovább tartson ez a pillanat, és ne kelljen újra szembesülnie a rideg valósággal, amelyben most él. A sor azonban haladt előre, így tovább kellett mennie.

Arca újra szomorú és lemondó lett, míg a feleségéé diadalittas, hiszen övé a férfi, aki olyan szép nőket ismert, mint akivel most találkoztak. Öntelt és magabiztos volt, szemmel láthatóan úgy érezte, birtokol. Lehet, hogy a férfival valóban rendelkezett, de az emlékeivel semmiképpen - főleg azokkal nem, melyekben ő nem szerepelt. A férje pedig már ennyitől is boldog volt, mert nem az emlékek száma volt a lényeg, hanem az érzés, amit átélt a felidézésük során...

Ferencz Gabriella novellája

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek