A rosszindulatod többet segített, mintha kedves lettél volna!

"Mindenkinek van problémája!" - jelentette ki érdektelen hangnemben, egy széken állva, miközben egy díszt akasztott ki a falra.

Mikor a munkatársam száját elhagyta ez a mondat, meg sem tudtam szólalni. Csupán egy napot akartam cserélni, mert orvoshoz kellett mennem - de egy beintést kaptam helyette. Álltam az ajtónak támaszkodva, megkövülten, tompán. Ezernyi gondolat rohant át az agyamban, hogy mit kellene reagálnom. Tisztában vagyok azzal, mit is jelent ez a mondat, de azzal is, hogy mikor nem mondunk ilyet másoknak. Például, ha a másik túlélt egy olyan betegséget, amibe az emberek kilencven százaléka belehal.

Gyűlöltem az egész bölcsődét, ami akkor a munkahelyem volt. Huszonhat évesen kerültem ide. A gyerekeket szerettem, és jól jött a tapasztalat a másik szakmámhoz, de sosem akartam ilyen helyen dolgozni. Azután egy nap mégis rákényszerültem. Gondoltam, csak átmeneti, amíg nem jön másik lehetőség, közben mindvégig éreztem, hogy az én álmaim más földből gyökereznek.

Mikor tudjuk, hogy nem jó helyen vagyunk, érdemes azon elgondolkodni, hogy mennyire éri meg maradni? Igen, tudom: sokan nem tehetjük meg azt, hogy csak úgy otthagyunk egy munkahelyet. Viszont nem árt azzal is tisztában lenni, hogy ha sokáig vonszolod a kínt, amit a gyűlölt munka okoz, az később meg fog nyomorítani. Érdemes talán egy határidőt szabnod magadnak, hogy meddig maradj. A maradék idődben pedig tervezgesd az álmaidat, azt, amit valóban csinálni szeretnél!

Viszonylag hamar belebetegedtem ebbe a helyzetbe. A gyűlölködő, féltékeny nők köre nem az én világom. Tervem a szabadulásra is csupán csak egy volt. Ekkor még a sport rendszeresen az életem részét képezte. Bajnokságokra jártam. Vissza akartam kerülni a válogatottba, mert onnan azért könnyebb nagyot ugrani,és otthagyni a taposó malmot. Sajnos nem jött össze a tervem. Így még elkeseredettebb lettem.

Forrás: Shutterstock

Minden héten betegség gyötört, majd eljött a legrosszabb, amire nem számítottam - kaptam egy tüdőembóliát. Huszonhat évesen nem tudtam, az mi fán terem, de a kórházban töltött idő alatt tudatosult bennem, hogy az eddigi életemnek vége. Örülhetek annak, hogy túléltem - mondták sokan. Igazuk is volt, ezt mostanra beláttam. Elvesztettem mindent, ami az eddigi életemet képezte, de kaptam helyette új lehetőségeket.

Azután a bizonyos mondat után tudtam, hogy többé nincs itt maradásom. Egy mamám korú nő csak úgy kipottyant ilyesmit a szájából, nekem pedig közben az futott át az agyamon, hogy istenem, köszönöm, hogy élek, hiszen még egy egész élet áll előttem. Akkor tudatosult bennem, hogy annak a nőnek, aki ezt mondta, viszont már nincs élete.

Talán nem is volt sosem. Végül mosolyogtam magamban, hogy a gonosz boszorka almája mégsem volt annyira mérgező. Úgy, mint a Hófehérkében, én is csak egy picit haltam meg, kiköptem az alma darabkát, és újjászülettem egy szebb világba. A volt munkatársnőim pedig még most is ott ülnek a két gyerekcsoport közt a kis székeken, és arról tárgyalnak, hogy ki legyen a következő áldozat.

Hiszen nem maradt más szórakozásuk, minthogy bántsák azokat az embereket, akiknek még van jövőjük. Én viszont most már tudom, mik a valódi álmaim, de ehhez ezt az utat is be kellett járnom.

Kovács Ildikó

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezek is érdekelhetnek