A világ legcsodásabb helyén is lehetsz boldogtalan!

Csak ülsz kint, a délelőtti napsütésben, a bársonyosan meleg sugarak simogatják az arcod. Előtted a türkizkék tenger, beszippantod a sós illatot. Körbenézel, figyeled az embereket. Melletted egy skandináv család ül.

Az apuka hangosan nevetve, csillogó szemmel mond valamit a feleségének, a tejfölszőke gyerekek vidáman nyalják a többgombócos fagyit. Tőled balra egy idős házaspárra téved a tekinteted. Kártyáznak. Ráérősen, a délelőtti napfényben fürödve. Mély ráncaik bölcsességet sugároznak, szemük csillog az életkedvtől.

Mégis, aki igazán megragad, az a picit távolabb ülő nyugdíjas hölgy. Jobbján hatalmas kutyája fekszik, békésen pihen gazdája mellett, aki kiskosztümben, pirosra rúzsozott ajkakkal, gyöngy fülbevalóval ül a kávézó teraszán. Tartása méltóságot, magabiztosságot sugall. Mintha várna valakire... Talán üzleti találkozója van?

Ám fél óra múltán még mindig ott ül egyedül. Hűsítő nedűt szürcsöl, elszív néhány cigarettát. Az asztalon lévő nassolnivalóból szemezget, egyet ő eszik, egyet hű társának ad. Hosszú percekig csak figyeled, majd ráébredsz: ő bizony nem vár senkit, egyszerűen csak minőségi időt tölt el önmagával. Nem siet sehová, élvezi az életet.

A tavasz beköszöntét, a hullámzó habok látványát, a sirályok jellegzetes hangjait. Imádja az életet, ez látszik rajta. És szereti önmagát is. Törődik magával. Igényes, türelmes, békés. Vagyis boldog - gondolod. Vajon tényleg csak ennyi kell a boldogsághoz?

Elgondolkodsz... Te mikor álltál meg utoljára csak úgy élvezni az életet? Hogy átéld a pillanatot. Hogy ne aggódj a jövő miatt, és ne rágódj a múlton. Jómagam talán már évek óta nem tettem ilyesmit. Most viszont itt vagyok. Számtalan sebbel, harccal és nehézséggel a hátam mögött - és jó pár aggodalommal teli gondolattal a fejemben a jövőm miatt.

Forrás: Shutterstock

De itt vagyok. A MOST-ban, önmagammal, egyedül. Nem jöttem sehonnan, nem megyek sehová. Létezem. És hiszek abban, hogy ezért születtünk mi, emberek: hogy létezésünk minden apró pillanatát élvezzük.

Örülök annak, hogy nincs háború. Hogy egy pálmafa árnyékában kávézhatok, és illatos a tenger. Ráébredek, hogy a természet értékei ingyen vannak - ahogy a szeretet, a béke és a boldogság is. Az utóbbi pedig csakis bennünk van: a lelkünkben, a fejünkben és a szívünkben.

Persze, talán jogos a gondolat: a tengerparton ülve ki ne érezné jól magát? Nos, az, akinek a szíve darabokban van. Akinek a feje telis-tele van aggodalommal. Akinek a lelke folyton csak háborog.

Őt a kellemes meleg csak az elveszített személyre emlékezteti, aki már nem láthatja többé a felkelő Napot. A sirályok szárnyalása láttán szabadságának régmúlt emlékét siratja. A tenger mozgásában pedig csak a saját, ingatag életét látja, amelyet bármelyik pillanatban beránthat egy hullám.

Ahhoz, hogy boldogok legyünk, nem kell tenger, sem pálmafa, de még csak napsütés sem. Mert a lelki békénkhez csupán csak annyira van szükségünk, hogy ragyoghassunk, akárcsak az az idős hölgy a kávézó teraszán. Nem kívülről - csakis belülről.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?