Férfivélemény: A társkereső oldalak nem érnek semmit!

Mit tehet az ember, ha találni szeretne magának egy valamire való társat? Hogyan lehet érett férfiként rálelni a Nagy Őre (vagy arra, akiből talán majd az lehet), ha nincsenek közösségi terek, ahol ismerkedhetnénk?

Sokáig jártam ebben a cipőben. Mikor már az ismerősök tuti "ajánlatai" is kimerültek, a legkézenfekvőbb megoldásnak az tűnt, ha regisztrálok egy társkereső oldalra. Elsőre szuper ötletnek találtam. Az egész olyan könnyű: csak megadom a személyes adataimat, kitöltök egy kérdőívet, megszabom a feltételeket, hogy milyen hölgyet szeretnék, és már mehet is a böngészés. Jöhetnek a befutók...

Aztán persze beleért a kezem a bilibe: rájöttem, hogy egyáltalán nem minden olyan szép és derűs, mint ahogy azt az oldalon hirdették. Először is, muszáj előfizetni valamilyen csomagra, hacsak nem rossz felbontású vagy direkt torzított képet akarok látni a lehetséges jelöltekről. Ezt még lenyeltem, rendben. A második pofon akkor jött, mikor végre találtam valakit, aki tetszett, és írni szerettem volna neki. Ugyanis levelet írni - és fogadni - csak a VIP tagok tudnak.

Mit tehettem volna? Kiváltottam a VIP tagságot, hiszen mindent el akartam követni az ügy érdekében. Eljött a nagy pillanat: elküldtem az első levelet. Aztán vártam... és vártam... Eltelt egy nap, még egy, majd egyre több. Elrepült egy hét, de semmi válasz. A rendszer persze jelezte, hogy a hölgy elolvasta a levelemet. Ő azonban még arra sem méltatott, hogy legalább annyit visszaírjon: bocsi, nem vagy jó nálam.

Megértem, hogy egy csinos és vonzó hölgy levelek tucatjait kapja a friss húsra vadászó ragadozóktól. Mégis, az ember - főleg, ha már normális hangnemben ír - örülne egy válasznak, akkor is, ha az elutasító. Semmi gond, gondoltam. Vannak még bőven olyanok, akiket a megadott paraméterek alapján feldobott az oldal. Ismét írtam, és vártam. A forgatókönyv azonban ugyanaz volt: nem jött válasz.

Mit tehettem volna? Bővítettem a keresést. Korábban a lakóhelyem 20 kilométeres körzetében akartam ismerkedni, ezt most ötven kilométerre módosítottam - majd százra... Eredetileg 35-45 év közötti hölgyekben gondolkodtam, egy idő után azonban már úgy éreztem: lehet harmincéves is. Sőt, az sem baj, ha ötven.

Forrás: Shutterstock

Mindig a filigrán, hosszú fekete hajú nőkhöz vonzódtam, de végül már ettől teljesen eltérő külsejű hölgyek leveleit is fogadtam. Egyre jobban belementem az alkuba. Észre sem vettem, hogy az adatlapom alapján már egy törpével vagy egy NB1-es kosárlabdázóval is szívesen randiznék...

Hogy mi lett a vége?

Egy vörös rövid hajú, 49 éves nővel sikerült találkoznom, aki finoman szólva is elég duci volt. Ráadásul 72 kilométerre lakott tőlem, és a három gyerekével élt. Ekkor jöttem rá: sajnos az online világban sem úgy zajlik minden, ahogy képzeltem. Nem lett volna szabad biztosra vennem, hogy ott megtalálom az Igazit.

Eggyel növeli ugyan az esélyeim számát, az elvárásaimhoz viszont itt is muszáj ragaszkodni. Mert hiába ismerkedek meg valakivel, aki tetszik, ha nem tudok 100 kilométert utazni hozzá. Annak sincs értelme, hogy kapcsolatban élő nővel kezdjek, ha nem akarok szerető lenni.

Persze, biztosan vannak olyan férfiak, akiknek szinte semmi sem számít. Bárkivel megismerkednek,lehet az szőke vagy barna, kövér vagy sovány, férjezett vagy egyedülálló. Csak randiznak, ész nélkül, "lesz, ami lesz" alapon. Aztán egy reggel úgy ébrednek valaki mellett, hogy - bár jót szexeltek az este - nem éreznek iránta semmit.

Én nem akartam így járni, ezért egy idő után felhagytam az internetes ismerkedéssel. Inkább több programot szerveztem, hogy minél több emberrel találkozzak a "való világban". Az élet pedig végül engem igazolt: megtaláltam azt a nőt, aki elhozta számomra a boldogságot.

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?