anyaság Baranyai Kata gyerekkor gyerek anya múlt gyereknevelés felelősség
Nem célom sárral dobálózni. Nem akarom az anyám nyakába varrni a felelősséget - már, ami a felnőttkori döntéseimet illeti. Mégis, igenis jogom van kimondani: ellopta a gyerekkoromat...

Nyolcévesen - ahelyett, hogy békésen lebegtem volna a gondtalanság rózsaszín ködében - már betéve tudtam, melyik számlánk nincs befizetve. Mire nem lesz elég a pénzünk a következő hónapban. Sőt, azt is simán megmondtam, hogy anyámnak mikor melyik gyógyszerét kell bevennie. A felnőttek, akik beleláttak a családi életünkbe, megbotránkoztak ezen.

Ám ha valaki szóvá merte tenni, hogy "talán ezt egy gyereknek mégsem kellene...", mélységesen felháborodtam - anyámmal együtt. Mi az, hogy engem gyerekként akarnak kezelni?! Nem vagyok gyerek! Anyám erre a mondatra azért egy kicsit megingatta a fejét: "Jó, abban igaza van, hogy mégiscsak kiskorú vagy." Mindez a konyhában zajlott, két cigi között. Amolyan esti szeánsz volt ez nálunk: együtt cigiztünk. Persze én csak passzívan - legalábbis 14 éves koromig.

Bármennyire furcsa, mégsem úgy él bennem a gyerekkorom, mint a borzalmak időszaka. Rengeteg pozitív emlékem van. Sőt: ha nem kezdek el a mélyére ásni, vajon miért tiltakozom elemi erővel a gyerekvállalás ellen, talán sosem fogom fel a súlyát annak, ami történt.

Nem vagyok pszichológus, és nem célom pszichológiai magasságokba emelkedni. Mégis tudom - a bőrömön érzem! -, mekkora jelentősége van, ha egy gyerek nem élhet gondtalanul, legalább a lehetőségekhez képest.

Nem szélsőséges dolgokra gondolok, hanem egyszerűekre. Ha mondjuk, nem játszadozhat önfeledten a homokozóban, mert fél szemmel mindig az anyját figyeli, sír-e éppen. Hiszen akkor neki anyával kell foglalkozni, nem pedig holmi gyermekded badarságokkal... Mert egy gyerek mindig és mindenkor meg akar felelni a szüleinek. Semmi másra nem vágyik jobban, mint hogy szeressék, ezért pedig mindenre képes. Így voltam ezzel én is.

Forrás: Shutterstock

Elkezdtem egyfajta társként funkcionálni anyám mellett. Számontartottam a bevételt, a kiadásokat, a napi bevásárlást, a betegségeit, a lehetséges gyógymódokat. Meghallgattam a gondjait, és együtt gondolkodtam vele a megoldásokon. Ha kétségbeesetten sírt, próbáltam megnyugtatni: ölelgettem, puszilgattam, ahol csak értem. Azt akartam, hogy tudja: nekem ő a mindenség. A legfontosabb ember a világon.

Utólag levezetve már egyértelmű a képlet: anyja helyett az anyja akartam lenni, mivel neki nem volt. Egyévesen vesztette el, a mostohája pedig minden volt, csak szerető szülő nem. Ezt nyilván onnan tudom, hogy milliószor elmesélte nekem, azzal a felütéssel: örüljek, hogy nekem legalább van anyám.

Torokszorító emlékek ezek. Pedig - hangsúlyozom! - nem érzem, hogy rossz gyerekkorom lett volna. Anyám minden önsorsrontása ellenére nagyon tudott szeretni. Kényeztetett, és áldozatokat hozott azért, hogy jó sorom legyen.

Csakhogy a koravén gyerekkorom miatt ma - közel harminc évesen - kiráz a hideg a családalapítás gondolatától. Most szeretném megélni azt a gondtalanságot, amiből akkoriban nem jutott nekem. Ha nincs gyerekem, a napi teendőim elvégzése után nyugodtan élvezhetem az életet. Legbelül azonban tudom, hogy ez nem normális hozzáállás - de fogalmam sincs, hogyan változtathatnék ezen...

Ágnes történetét Baranyai Kata jegyezte le.

Az alkoholista anyám tette pokollá minden karácsonyom! http://www.she.hu/herself/20181214-az-alkoholista-anyam-tette-pokolla-minden-karacsonyom-voros-lujza.html

SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock

Mondd el Te mit gondolsz!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.