Az alkoholista anyám tette pokollá minden karácsonyom!

A mi karácsonyainkon ép tányér és fa nem maradt. Ahogy ép lélek sem. A szüleim válását követő első karácsony (hétéves koromban) már ilyen "élménydúsra" sikeredett. Előttem van még a fánk is, ahogy ragyogó színeiben pompázik. Heves szívdobogással bontogatom az ajándékaimat: az egyik egy kis babzsákos plüss mackó volt, ami a mai napig megvan. Szerencsére, ha ma ránézek, nem az jut eszembe, ami aznap történt, amikor megkaptam...

A szüleim a nagyszüleimmel a konyhában ültek, mi, gyerekek pedig a szobában játszottunk. Természetesen anyám egész nap vedelt - mint általában, amikor csak tehette. Egyszer csak halljuk, hogy kötekedik, és mint utóbb megtudtuk: belerúgott a nagyanyámba, aki visszakézből felpofozta azzal a célzattal, hogy "Most már elég lesz!"

Természetesen ez nem következett be, ellenben muter lenyugodott, és később már azon problémázott, hogy apám letépte róla az aranykereszt nyakláncát, és keresse meg. Mindig csodáltam, hogy sosem égette a testét...

Ezt az esetet nem láttam, de elég volt hallani. Különben is, jutott utána éppen elég, amit láthattam - mert onnantól kezdve minden évben ez volt. Már a második karácsonyra is rá voltam parázva, hogy mi lesz, ha megint megismétlődik. Mit ad isten: megismétlődött. Akkor a fojtogatós szám elmaradt, volt helyette rántott hús reptetés...

Képzeld el, hogy ücsörög a család a konyhában, majd anyám felszívja magát valami hülyeségen, és a következő pillanatban repülnek a csészealjak, a tányérok, a rántott hús, a gomba - némelyik már földet is ért, és kánonban csörömpölnek. Közben a legidősebb nővérem felkap, mintha egy második világháborús csatamezőn lennénk, és berongyol velem a fürdőszobába. Sebtiben megvizsgálja, eltaláltak-e a szilánkok, majd magához szorít, én pedig drámaian azt kérdezem: "Miért kell ezt csinálni?"

Anyám minden alkalommal össze akart verekedni apámmal, vagy éppen bemutatni neki a vajazó számát, miközben azt kiáltotta: "Leszúrlak, te köcsög!" Mindegy, mit kaptam aznap, az a sok rettegés és balhézás minden örömöt kiölt belőlem. Még azután is, hogy anyám befejezte a grincseskedést, és nem próbálta eltörölni a karácsonyt.

Azt hiszem, néha egy-egy tiszta pillanatában sikerült belátnia, hogy a gyerekei utálják és félnek tőle. Talán ráébredt arra, hogy semmit sem ér el a kirohanásaival néhány síró gyereken kívül. Apámat nem kapja vissza - sőt, ő inkább még fel is pofozza. Olyankor egy időre mindig leállt a piával - meg azzal, hogy aktívan elcsessze az életünket. Mindenesetre a karácsonyi cirkuszok megszűntek. A nővéreim amint tehették, sietve elköltöztek, és tudtára adták, hogy csak akkor mennek karácsonykor, ha viselkedik.

Évek kérdése volt, de anyám is megbékélt a sorsával. Belátta, mit vesztett, és még mit veszíthet. Többé nem jött elő a démon karácsonykor. Hangsúlyozom: karácsonykor. Nekem meg újabb tétel került fel a listámra: az én gyerekeimnek varázslatos karácsonyaik lesznek, és nem fogják ismerni a félelmet.

Vörös Lujza

Nyitókép: Shutterstock