Már undorodsz a randizástól? Akkor lehet, veled van a baj...

Amikor valaki egy komolyabb kapcsolat után lesz szingli, nem mindig csapja meg őt a szabadság szele. Nem találja a helyét, hiszen megszokta azt, hogy nem kell egyedül élnie. Van, aki minden este ott szuszog mellette, van, aki partner a mindennapokban.

Az ilyen emberek képtelenek egyedül jól érezni magukat, és a boldogságukat egy másik embertől teszik függővé. Gyakran még azelőtt, hogy bármi komoly kialakulna. Férfiak és nők, akik állandóan üzenetekkel bombázzák a kiszemeltet, ragadnak, mint a matrica, besértődnek ártatlan dolgokon, mert annyira félnek, hogy újra egyedül találják magukat, hogy gyakran pont ez vezet oda.

Aztán szépen, lassan rutinszerűvé válik náluk a randizás. Akár hetente mással és mással futnak össze, bízva benne, hogy ezúttal talán révbe érnek. A rutint aztán felváltja a reményvesztettség, az unalom, a totális közöny, majd következik a kiégés. Amikor már arra sem veszik a fáradtságot, hogy egyáltalán időt pazaroljanak nemcsak a randira, de már a készülődésre se.

Ebből egyenesen jön náluk a "Minden férfi/nő hülye, nincs egy normális se, az egy tahó, az meg egy hülye kurva." Pedig ezeknek a gondolatoknak a mélyén nem más van, mint az, hogy emberünk maga sem tudja, valójában mit/kit akar. Ezért találkozgat szinte válogatás nélkül mindenkivel, még olyanokkal is, akikből soha a büdös életben nem lesz hosszú kapcsolata.

• Mert nem vizsgálja meg azt, hogy az előző kapcsolatán egyáltalán túl van-e annyira, hogy 100%-osan bele tudja tenni magát egy másikba.
• Nem gondolkodik el azon sem, hogy milyen emberré vált abban a kapcsolatban. Hiszen ahogy mi változunk, úgy az igényeink is változnak.
• Nem akar egyén szinten fejlődni, hiszen abba sem gondol bele, hogy mitől lehetne boldogabb egyedül. Mitől lehetne elégedettebb? Lehet, hogy évtizedekig egyedül lesz, és akkor már inkább jókedvűen töltse el ezt az időt, mint örök pesszimistán.

Pár napja egy kedves ismerősömmel beszélgettünk erről, és neki mondtam, hogy én elég későn értem be. Lehettem talán 28 környékén is, mire egyértelműen meg tudtam fogalmazni, milyen az ideális férfi a számomra. Ám amikor ezt kimondtam, onnantól kezdve nem kellett másmilyen.

Persze volt, hogy fél évig még csak nem is randiztam. Szilárdan hittem benne, hogy meg kell várjam azt az embert, aki ha nem is pont ugyanolyan, mint az "elvárásom", de legalább közelít hozzá. És így nem egy tök másmilyen emberrel kell egy halom kompromisszumot meghoznom.

Persze voltak, akik hurrogtak, hogy válogatós vagyok, aztán majd jól beleválasztok - de végül nem lett igazuk. És ha feljogosítom magam arra, hogy tanácsot adjak, 2 dolgot mondanék. Először egy klasszikus közhelyet, ami viszont a saját bőrömön tapasztalva nagyon igaz: előbb légy boldog egyedül! Marha egyszerűen hangzik, de igazából hatalmas munka, és nagy fejlődés.

Majd ha ezzel "kész" vagy, mielőtt mindenkivel IS randizol, könnyítsd meg a saját életed, és találd ki végre, milyen embert szeretnél!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock