Hiába volt gazdag pasim, pénz nélkül sokkal boldogabb voltam!

Eleinte még annyira nem is zavart, de az első közös nyaraláson már kicsit igen: tudtam, hogy ami nekem a spórolt pénzemből épphogy kijön, azt ő mellényzsebből kifizeti. Ám mivel a kapcsolat jól alakult, és szerelmesek lettünk mindketten, ezért úgy döntöttem, nem foglalkozom a pénzzel. De valahol mélyen mindig zavart.

Ahogy mélyült a kapcsolatunk, egyre többet költött rám - szimplán jófejségből. Persze egy bizonyos pontig nagyon élveztem, de közben mégis bántott valahol. Közös otthonba költöztünk - amit nyilván ő vett, hiszen nekem egy feleakkora lakásra sem telt volna (hitellel sem). Bántott, hogy az az övé, nem közös. Hiába mondta, hogy ez ugyanúgy az enyém is, nem éreztem így. Csak arra gondoltam, hogy ha majd egyszer vége lesz a kapcsolatnak, nyilván ő marad ott, hiszen az övé. Tehát hogy is tekinthetném ezt közösnek? Bármikor kitehet innen, ha úgy dönt. De mégis próbáltam ott otthon érezni magam.

Amíg minden rendben volt köztünk, addig tudtam élvezni a jó dolgokat - szuper helyekre utaztunk, szép helyen laktunk, és tényleg nem volt probléma pár márkás ruha megvásárlása. Észre sem vettem, hogyan kerültem szép lassan függő helyzetbe a pénz miatt - ahogy azt sem, hogy az önbizalmam elkezdett a béka feneke alá süllyedni. Volt ugyan munkám, amit szerettem, de nem kerestem túl jól. Gyakorlatilag zsebpénz volt az ő fizetéséhez képest.

A gond igazán akkor kezdődött, amikor a kapcsolatunk kezdett tönkremenni. Annyira megszoktam, hogy mellettem van, gondoskodik rólam, biztonságban vagyok, hogy el sem tudtam képzelni, milyen lenne újra megállni a saját lábamon. Milyen lenne elköltözni a szép házból, visszamenni egy egyszobás lakásba, és kétszer is meggondolni, hogy mire telik és mire nem.

Soha életemben nem voltam olyan szabad és mégis annyira rabságban egyszerre. Mert a pénz igenis szabadságot ad - de ha nem a tiéd, akkor rabságban tart. Azt hiszem, ez tett be a kapcsolatunknak is valahol mélyen... A bennem élő szabadságszerető lány ki akart törni, de félt is egyszerre, hogy elveszíti a talajt a lába alól. Végül mégis eljöttem.

Miért?

Mert nem voltam boldog. Mert hiába a sok pénz, a szép ház, mégis boldogtalan voltam, mert nem éreztem magam mellette értékesnek. Könnyű volt eljönni? Egyáltalán nem... De összeszorítottam a fogam, és állást váltottam. Elkezdtem felelősséget vállalni újra saját magamért. Abbahagytam a sokszor értelmetlen vásárlásokat.

Lemondtam dolgokról. És szép lassan kezdtem jobban érezni magam... Mert most már végre tényleg az enyém, amit megveszek magamnak. Mert büszkeséggel tölt el, hogy eltartom magam, meg tudom venni, amire szükségem van. Mert önbizalmat ad, hogy a saját tudásommal és munkámmal keresem meg a szükségleteimre a pénzt, és nem függök senkitől. Így többé nem kell attól félnem, hogy ezt elveszik tőlem, mert én teremtem meg saját magamnak - és számomra ez jelenti az igazi szabadságot és biztonságot.

Kovács Vera

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock