Hogyan jutottunk idáig a kezdeti lángolásból, a folyton együtt lógásból és millió üzenetváltásból? Hatalmas terveink voltak, most pedig van olyan nap, hogy egymáshoz sem szólunk, csak egy hellót érkezéskor, aztán találkozunk az ágyban - jobb napokon.
Kevésbé jobb napokon pedig azt sem tudom, hogy alszol-e. Később fekszel, előbb kelsz, vagy talán le sem fekszel. Folyton csak a telefonodat nyomkodod, majd mikor közeledem, akkor pont kilépsz az adott alkalmazásból.
Már nem is gyanakszom. Eleinte még frusztrált: biztosan megcsalsz, biztosan mással csevegsz, azért lépsz ki, és azért nem vagy rám kíváncsi. De már ez sem érdekel, már csupán szellemként létezünk egymás mellett. Idejét sem tudom, mikor kérdezted meg, hogy vagyok, vagy merre jártam, arról meg már nem is álmodom, hogy talán felvetődik egy közös program igénye... Semmi gond! Elfogadtam. Nehezemre esik az érzelemszegény élet, melybe belefolytunk, de tűröm...
Miért nem lépek ki? Mert félek! Félek attól, hogy nélküled semmi vagyok, hogy nélküled szingli lennék. Nekem ez ijesztő, nem akarok egyedül lenni és senkivé válni. Amíg együtt vagyunk, addig legalább a te barátnőd vagyok - legalábbis a nyilvánosság előtt. Hogy otthon mi van, azt a kutyán kívül senki sem tudja. Még mi sem, hiszen évekig fel sem tűnt, hogy hová tart a kapcsolatunk.
Vajon mióta élünk csak egymás mellett az együtt helyett? Vajon mióta nem szexeltünk érzelemből és nem szükségletből, vajon mikor mentünk el bárhova is együtt, csak a magunk szórakoztatásárat? Hová lett minden? Hová lett az az érzés, mely egykor a világot jelentette számunkra?
Lépnem kell! Lépni fogok, mert ez így nem jó. Ebből nem lesz család, ebből már nem lesz szerelmes együttlét, ebből már nem lesz meghitt karácsony, ebből már semmi sem lesz. Pedig lehetett volna... Észrevehettük volna, és tehettünk volna a mostani sivárság ellen, de nem tettünk.
Ennek mi volt az oka? Ki tudja?! Valószínűleg mégsem vagyunk egymás végzetei, és nem elég az elhatározás, amit megtettem az elején - veled akartam leélni az életemet, de nem így! Most ennek véget kell vessek, ki kell, hogy lépjek a kapcsolatunkból, felülkerekedve ezzel minden félelmemen. Lesz, ami lesz, bele kell álljak a szingliségbe, bele kell álljak abba, hogy nem valakinek a bábja vagyok, hanem csak én magam! Talán megérkezik a valódi Nagy Ő, aki nem olvaszt magába, aki mellett önmagam maradhatok. Amikor együtt vagyunk, nem a mardosó hiányt fogom érezni, hanem az őszinte, valós szerelem és szeretet elegyét.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.