A szerelem csontig hatol, mint a leghidegebb tél szele!

Leosztod az ételrecepteket egy főnyi mennyiségre, már nem párban rakod ki a vacsorához a terítéket, és a "másik" ágyneműt is száműzöd a beépített szekrénybe. Egy főre főzöd a kávét reggelente, és a kisebb kiszerelésű kenyeret veszed le a boltban a polcról.

Olyan szépen elterveztem, hogyan élem az életemet érzelmek és társ nélkül! Ám ez a mocskos, semmire se jó érzelem cafatokra tépi a naptárt, mert azzal sem igazán foglalkozik, hogy mennyi idős vagy. Nem érdekli, hogy éppen túl vagy egy szakításon. Nem számolja a ráncaidat, sem a plusz kilóidat, sőt, úgy egyáltalán, tesz a külsőségekre.

A reggeleidet bűbájjal fűszerezi. Elvakít, mint amikor a napba nézel, és betyárul megtáncoltatja a szíved. Csontig hatol, mint a leghidegebb tél szele, rögeszméssé tesz, és csőlátást generál. Azon kapod magad, hogy az eszed és a szíved végtelenített harcot folytat. Az ész próbál győzelemre jutni, hiszen a szív még csupa seb - mégis, annyi energiát ad neki ez a mocsok érzés, hogy az összes létező ritmust végigdobolja a bordáidon, és te bénultan figyeled, hogy megint a vesztébe rohan...

A látásod is fittyet hány a valóságra: mindenhol őt véled felfedezni. Az út széléről mosolyog rád, az arcát látod a visszatükröződő ablaküvegben. A hormonjaid kánkánt járnak, a gyomrodba nem fér étel a kerge lepkeseregtől. A nyugalmadnak búcsút mondhatsz. Bedobozolja a józan ítélőképességedet és föld körüli pályára rúgja. Szétszed, majd összerak, játszik veled...

Mintha beteg lennél. Olyan lázban égsz, amelytől a tekinteted homályos lesz, máskor meg úgy csillog, hogy ha meglát egy rendőr, drogtesztért nyúl. Fura szemüveget illeszt az orrodra: rózsaszín üvegén keresztül lekicsinyíti a hibákat, és felnagyítja azt, ami szerethető. Hisztisen topog a figyelmedért, zabolázhatatlan és irányíthatatlan. Minél jobban szorongatnád a torkát, annál könnyebben csúszik ki a kezedből, és a szemedbe nevet.

Elmerít önmagában, bekebelez, mindent ad, és mindent akar. Reggeltől estig bujaságokat súg a füledbe, amelyektől elgyengül a lábad. Folytonos figyelmet követel. Kifogja a szelet a vitorláidból, szirének énekét dúdolja a füledbe, hangja odatapad a koponyád belsejébe az ébrenlét óráiban, és éjjel felriadva is csak ezt hallod.

Kíméletért könyörögsz, mert te ezt nem akartad. Hiszen a múltkor is megjártad, és alig tudtál felépülni a csalódásból, nemrég szedték le a gipszet törött lelkedről! Maradék ép eszed olykor még megpróbálja átvenni az uralmat, de az érzés olyan erős, hogy ezt a hatalmi harcot nem nyerheti meg. Így egy reggel azon kapod magad, hogy két személyre főzöd a kávét, kétszemélyes teríték várja, hogy elmosogassák róla az esti vacsora maradékait, és a beépített szekrénybe kitoloncolt ágyneműben ott alszik Ő...

Mert a szerelem ilyen. Egyszer csak ott van, pedig senki nem hívta. Kopogtatás nélkül lép az életedbe - éppen akkor, amikor berendezkedtél az egyedüllétre.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock