"Soha többé nem foghatod meg a gyerekemet!" - ordította ingerülten a nő, kisfiát ölelve. Hogy pontosan mi történt a rendelő előtt, nem tudni, de úgy tűnt, a kölyök azért egészen egyben van. Apa leforrázva, szótlanul követte anyát és fiát a váróterembe.
Egészen a "női mosdó" feliratú ajtóig. Nem mert hátranézni. Tudta jól, mit látna ott: harmincan néztük döbbenten a jelenetet. A feszültség később sem oldódott, így az izzadságszagú, suttogós váróban sértetten ült egymás mellett a kis család: a lesajnált apa, a szemforgató anya és a hüppögő hároméves.
A férfi egészen magára maradt, a rendelőben senkivel sem válthatott cinkos pillantást. Sehol egy férfi. Mindenhol csak anyák ültek gyerekekkel az ölükben, és kusza gondolatokkal, kérdésekkel a fejükben...
Hogy számukra miért teljesen természetes, hogy a férjeik nem jönnek el egy orvosi vizsgálatra a gyerekkel...? Hogy hogyan lehetne ezen változtatni...? És hogy ha akad egy férfi, aki önként részt vesz a gyermeke életében, azt miért kell nyilvánosan megalázni?
Kétlem, hogy a férfinek valaha is kedve lesz újra elkísérni a feleségét és a kisfiát az audiológiára. Vagy a cipőboltba. A gyerek meccsére. Iskolai beíratására. Akárhova. Apáink idejében még sokkal gyakoribb volt, hogy egy férfi meg sem próbált kapcsolatba kerülni a gyerekével. "Három éves korotokig nem nyúltam hozzátok, mert féltem, hogy kiejtelek titeket a kezemből!" - Visszhangzik a fejemben mind a mai napig a mentegetőzés, amit aztán vicces családi legendává bagatellizáltak.
Ezért kár, ha a manapság igyekvő - az egyenlőséget nem hirdető, hanem megélő -, és még mindig bőven kisebbségben lévő "apa alapanyagok" nincsenek megbecsülve. Némelyikük elismerés helyett lesajnáló pillantásokat vagy kritikákat kap élete párjától, ami pedig, valljuk be, nem teszi vonzóvá a többi férfi előtt ezt az utat: az ugyanolyan szintű felelősséget vállaló szülőpár státuszát.
Mi lenne, ha a "Te vaksi, nem láttad, hogy ez Persil, és nem Coccolino?!", vagy az "Add már ide, nem lehetsz ilyen béna, a pelenkázás nem atomfizika!" helyett egy "Szuper vagy, köszönöm!" csúszna ki a szátokon, kedves párotokat kritizáló anyák?
Esetleg gondoljatok azokra, akik esténként egyedül nyomják a fürdetés-etetés-altatás szentháromságát, mert a férj éppen sörözik, teniszezik vagy dolgozik, és még arról sincs fogalma, mi az ovis jele a gyermekének... Ja, hogy aki ilyet húzott a kalapból, az megérdemli? Nem hinném.
Egy generáció rossz példája nem tűnik el egyik napról a másikra. Nekünk kell kinevelni, kiemelni, bátorítani a felelős apatársakat. Nem kis munka, de megéri...
Mit tegyen egy férfi, hogy jó apa legyen?!
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
