Mit tegyen egy férfi, hogy jó apa legyen?!

A múltkor épp a játszótéren volt egy ilyen eset. Az anyuka hangosan kijelentette a többiek előtt: "Na tessék, ennyit kérek a férjemtől, hogy hozza le a gyerek piros kardigánját, erre visszahív, hogy nem találja. Két éve ugyanoda pakolom a gyerekholmikat, de neki halvány gőze sincs, mi hol van." Ezt hasonló sztorik követték a többi anyukától - majd a végén megállapították: az apák nagy része alig vesz részt a gyerek körüli teendőkben.

A nők nem kis része tehát elégedetlen, és ennek több fórumon is hangot adnak. A férfiak ezt nyilván nem élik meg jól. De főként azok, akik nem a kifogásolt csoportba tartoznak, hiszen rengeteg ilyen apa van - ahogy azt Pechál Péter kollégám is megírta a közelmúltban.

Miért van ez a nagy elégedetlenség?

Egyáltalán, mikor mondható jó apának egy férfi? Mit kell megcsinálnia és hányszor, hogy azt mondják rá: mindent megtesz a gyerek(ek)ért - és azért, hogy az anya ne legyen túlhajszolt?

Mivel mindenkinek mások az elvárásai, a saját példámat tudom felhozni. Úgy érzem, mi rendben működünk a férjemmel, pedig nem centizzük ki a gyerek körüli tennivalókat egymás között. Ezt amúgy is megvalósíthatatlannak tartom, és nem is szeretném. Szerintem ugyanis a két szülő szerepének igenis különböznie kell egymástól.

Persze, ha kötekedni akarnánk egymással, mindketten kiemelhetnénk a saját vállalásainkból valamit, amivel a másik nincs tisztában. Ő leszólhatna, amiért halvány gőzöm nincs, mi a sorbanállás szabálya reggelente a suliudvaron, én meg visszavághatnék, hogy "Te meg nem tudod, hol a gyerek kapuskesztyűje, bibibí!" Na, de mi értelme lenne ennek?!

A jó apaság számomra nem ott kezdődik, hogy 50-50%-ra elosztunk minden teendőt egymás között. Én ugyanis apát szeretnék a fiam mellé, nem pedig egy másik anyát. Nem azt várom, hogy úgy viselkedjen a gyerekkel, mintha az én klónozott verzióm lenne. Anya már van egy a családban: én.

Én szültem, én voltam itthon GYES-en, így nyilvánvaló, hogy jobban képben vagyok az öltöztetés vagy más gyakorlati részletek terén. Többségében én kísérem este a fiamat aludni, mert az évek során így alakult - és ami még fontos: mert én is így szeretném. Persze, ha fáradt vagyok, bármikor megkérhetem a férjem, hogy váltson le. Örülök, ha néha megcsinálja ő, de vannak dolgok, amiket többségében nem szeretnék rátestálni - pedig sem ősanyu, sem mártíranyu nem vagyok. (Nagyon nem...)

A férjemtől azt várom, hogy a másik szülő szerepét hozza: nyújtson lelki és fizikai támaszt, ha elfáradok. Vegyen részt a közös életünkben: a családi programokban, amik hármunk összetartozását erősítik. Kapcsolódjunk ki időnként kettesben, és legyenek saját, különbejáratú közös dolgai a gyerkőccel is. Birkózzon és bohóckodjon a fiunkkal, mert én azt nem szoktam. Vegyen részt a sulival/hobbikkal kapcsolatos közös döntésekben.

Ha elmennék valahová a barátnőimmel vagy pihiznék egyet otthon, vigye el magával, és csináljanak valamit közösen. Ő üljön be vele a moziba, ha Marvel-filmet játszanak, ő tanítsa meg fúrni, faragni, barkácsolni - és inkább ő magyarázza el, hogyan működik a motor. Nálunk ez így működik, és úgy érzem, a dolgok kiegyenlítődnek. Persze, nem állítom, hogy csak ez a jó út. Ha valaki felezni szeretne minden teendőt, hát hajrá: a puding próbája az evés!

Egy biztos: az anyák szerepe nagyon szép és fontos - ahogy az apáké is. Nem lehet, és nem is szabad egymáshoz méricskélni a kettőt. Vannak olyan családok, ahol a két feladatkör kicserélődik - apa marad otthon GYES-en, anya pedig viszi a másik oldalt -, és ez is működik. A lényeg, hogy azért van két szülő, mert nem teljesen egyforma szerepkört képviselünk, ezért nem lehet teljesen egyforma mennyiségű és jellegű az elvégzendő feladatok sora sem. A kulcs az egymás iránti elvárások megbeszélése lenne. Máskülönben a gyereknevelés egy parttalan versengésbe megy át, és már csak arról fog szólni, hogy ki csinál többet...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock