Rengeteg pasi van a világon - csak nem látod őket az önsajnálattól!

Mindig találunk okot arra, hogy stresszeljük magunkat, és persze a környezetünk is folyton nyomást gyakorol ránk, hogy bizony-bizony eljár felettünk az idő... Lassan egyre borúsabbnak látjuk az eget, aggódni kezdünk, majd félünk, végül rettegünk. Egyedüllét, magány - borzasztó szavak, melyekhez szörnyű érzések társulnak: "Nem kellek senkinek, örökre egyedül maradok. Miért van mindenkinek pasija, csak nekem nincs? Sehol sem lehet ismerkedni!" Pedig nem így van!

Nemrég szomorúan, letörten ültem egy boldogtalan kapcsolat romjain, egy halom papírzsebkendő társaságában, a könnyeimmel küszködve. Úgy éreztem, hogy minden más fontosabb most az életemben, mint a férfiak, amikor - mintha csak kiárusítást tartottak volna a "pasi piacon" - egyik lehetőség jött a másik után.

Talán éppen azért, hogy önmagamat adtam - vagy a könnyedség miatt, ami belőlem áradt -, hihetetlen kisugárzásom lett. Akár megbeszélésen ültem, akár az utcán találkoztam egy régi ismerősömmel, vagy üzenetet kaptam a közösségi oldalamon, a második, de legkésőbb harmadik mondat az volt: "Megihatnánk valamikor egy kávét." Mikor visszautasítottam, hogy sosem kávézom, akkor "meghívlak egy vacsorára" volt a válasz. Majd jött a régi idők nosztalgikus felelevenítése, és a villámcsapásszerű "sosem felejtettelek el", vagy "tudtad, hogy mindig is tetszettél?" kezdetű kijelentések.

Én pedig minden egyes alkalommal ledöbbentem, mert korábban nem vettem észre részükről az érdeklődést. Persze tudom, hogy a férfi minden szituációban imád vadászni és kinyilvánítani a tetszését. Ám értetlenül álltam az előtt: ugyan miből gondolták, hogy most esélyük van? Mármint, nem volt rám írva, hogy szingli vagyok, olyasmi meg végképp nem, hogy "Elkeseredett vagyok, hívjatok randizni!"

Ha engem pár hét alatt ennyi lehetőség talált meg, akkor miért panaszkodnak a nők arra, hogy nincsenek esélyek? Biztosan sokan vannak olyanok, akik önhibájukon kívül járnak így - ám néhányan szerintem az önsajnálathoz való ragaszkodásuk miatt maradnak szinglik. Azért, mert nem nyitottak, félnek a csalódástól, de attól is, hogy esetleg sikerülni fog. Tudom, mert én is ezt érzem. Nincs szükségem partnerre - de mi van, ha sosem lesz már senkim?

Kifogások helyett inkább szép pillanatokat kellene "gyártanunk" magunknak, ehhez pedig az kell, hogy büszkék legyünk önmagunkra és mindarra, amit nyújtani tudunk. Ne féljünk attól, hogy nem sikerül! Ahogyan attól se, ha szívünk szerint elsőre a másik karjaiba omlanánk! Bárhogyan is teszünk, jó lesz, hiszen esélyt adunk egy kapcsolatnak. Lépjetek hát ki az ajtón, és vegyétek észre a lehetőségeket! Lehet, hogy még nem kopogtatnak, de már a közelben vannak.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock