Szinglik vagyunk, és várunk...

És amíg egyre türelmetlenebbül várunk, addig bizony nem ülünk otthon a hátsó felünkön. Nem zabáljuk vödörszámra a jégkrémet, miközben Bridget Jones-t nézve használjuk el a százas zsepiket. Mert senki rózsaszín buborékát nem szeretném kipukkasztani, de nem, nem ettől fog a milliomos Richard Gere a házad előtt leparkolni. Maximum egy galamb sz.rik a párkányodra...

Ahogy attól sem, ha belekényszeríted magad valamibe, amiben te is tudod, hogy sosem leszel önmagad. De azért hajkurászod, mert az évek bizony gyalogkakukkot meghazudtolóan szaladnak, és a te ujjadon még mindig nem csillognak azok a fránya karátok. Ezért van az, hogy az első huncut mosoly után a menyasszonyi ruhádat keresgeted az Aliexpress-en. És amikor ezek a mosolyok a fülledt nyári éjszaka után elszállnak a hajnali fuvallattal, te újra és újra megnyomod a play gombot Bridget barátnőd naplóján.

Szóval, inkább várunk. Akkor is, ha közben már egymás könnyeit kell törölgetnünk. Addig is, élni fogunk. Van addig épp elég dolgunk. Tanulni az életről, önmagunkról és az élet játékairól. Élményeket gyűjteni, kalandokat keresni, amiket később elmesélhetünk. Hibázni, elesni, majd felállni. Sérülni, hogy később már megfontoltabban tudjunk dönteni.

Szinglik vagyunk. Várunk, és amíg várunk, addig megfontoltam "játszunk". Várjuk a megfelelő kört, amikor nekünk is osztanak lapot. Nem játszadozunk, nem blöffölünk. Várunk. Arra a bizonyos Royal Flush-re, ami tudjuk, hogy megváltoztatja az életünket. Amire érdemes mindent feltenni.

És végül eljön a pillanat. A tökéletlenül tökéletes leosztás, amiért érdemes fejest ugrani, akárhogyan is végződik. Amikor megtérül az összes magányosan átsírt éjszaka. A bulizással töltött esték, amik helyett inkább a meghitt összebújást választottuk volna. De végül eljön a pillanat, és mi ott, akkor készen állunk majd. Mert tudjuk, hogy bár nagyon nehéz, még ha sokat is kell rá várni, nem éri meg alább adni annál a pillanatnál.

Bizony. Szinglik vagyunk, és várunk.

Nyitókép: Shutterstock