Ha a barátaimnak nem tetszel, nekem sem kellesz!

Akkoriban még úgy gondoltam, igen. Elvégre a barátai előbb voltak az életében, mint én. És valószínűleg olyan emberek, akikkel mindent megbeszél - még a mi intim kapcsolatunkat is.

Egy teljes hónapig azt hallgattam tőle, hogy "a barátaim alig várják, hogy megismerjenek", meg hogy "meséltem rólad a barátaimnak". Alig volt alkalom, hogy ne ugrott volna össze a gyomrom töpörtyű méretűre. "Mégis mit meséltél?" "Áh semmit, csak hogy nagydumás, humoros, laza, okos, jó fej csajszi vagy, és ők pont az ilyet szeretik." "Remek" - gondoltam. Szóval, ha ők szeretnek, akkor Sebi is szeretni fog. Akkoriban ezt még elhittem, ezért fontosnak találtam, hogy szeressenek.

Tudta még tetézni a dolgot azzal, hogy paramétereket is adott a barátairól. Eleve volt egy tátongó korkülönbség, ugyanis Sebi is öt évvel idősebb volt nálam, a barátai pedig vele egykorúak vagy még idősebbek. Utálják a "Barbie"-kat: a túl szép, de buta nőket. Nem bírják azt, akivel nem lehet viccelődni, beszélgetni. Legyen életcélod, plusz pont, ha sportolsz valamit, és hangsúlyozta, hogy utálják a romantikus filmeket meg a diszkó zenét. Egyszóval kaptam egy hosszú listát a barátok igényeiről...

Ebből az sült ki, hogy a debütálásom napján görcsösen igyekeztem figyelni az összes tételre. Igyekeztem szexinek mutatkozni, mint egy femme fatale, laza lenni, folyton elsütni egy poént, és egy idő után úgy éreztem magam, mintha egy egyszemélyes színház lennék. Folyamatosan szerepeltem. Megállás nélkül szórakoztattam és próbáltam meggyőzni a közönséget. Pont olyan vagyok, amilyennek hisztek. Fogadjatok el! Szeressetek!

Igyekeztem természetesnek látszani, és be is vették a színdarabomat, holott végig az idegösszeomlás kerülgetett, és az sem segített, hogy innom "kellett", mert ez egy ivós társaság volt. Ráadásul ezt a próbát újra és újra ki kellett állnom, nem felejtkezhettem meg a szerepemről. Sőt, azzal a baráttal is jóban kellett lennem, akit nem szívleltem. Pedig ahányszor megláttam, a szőrszálak vigyázzban álltak tőle a tarkómon.

De eszembe sem jutott, hogy ezt bármiféle módon is közöljem a párommal. Mert ha megtettem volna, azonnal kirúgott volna - mert ő az a fajta volt, akinek rém fontosak a barátai, és nem tudja elképzelni, hogy a barátnője ne jöjjön ki velük jól. Az nem tökéletes barátnő, aki nem szereti őket. Így mosolyt és kedvességet erőltettem magamra azokkal szemben is, akiktől inkább egy kígyókkal teli verembe menekültem volna.

Mikor egyszer-egyszer kiestem a szerepből - Sebi vagy a barátok előtt -, úgy bámultak, mint egy űrlényt. Mintha hirtelen fel sem ismernének. Aztán gyorsan elsütöttem egy poént, visszarázódtam, és megint kebelbarátok voltunk. Esélyem sem volt már arra, hogy önmagam legyek.

Több kapcsolat és több év után is azt mondom: fontosak a barátok. Jó, ha ki tudsz jönni velük. Tegyél lépéseket annak érdekében, hogy így legyen! De elsősorban nem nekik kell megfelelned. Nem velük bújsz ágyba, nem ők a párod. Egy barát vagy partner sem ér annyit, hogy teljesen kifordulj magadból. Igaz, én is hibás voltam, mert bedőltem a megfelelési kényszernek.

Mert az ember egyik természetes vágya, hogy a többiek szeressék, elfogadják és bevegyék a csapatba. Ma már viszont tisztelem és szeretem magamat annyira, hogy ne mondjak le a saját személyiségemről senki kedvéért.

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock