Évekig csak ezzel teltek a napjaim - úgy éreztem, nincs időm semmi másra. Utólag rájöttem: nem is akartam, hogy legyen... Mondhatnád, hogy így legalább nagyon kipihent lehettem és sikeres. Az utóbbi igaz is - a vállalkozásom, amit a nullából teremtettem, elképesztő szárnyalásba kezdett. Jöttek a megkeresések, az új munkák - magam sem értettem, honnan és hogyan találnak meg ennyien.
Csak dolgoztam és dolgoztam. Már fel sem tűnt, mi a munka, és mi a laza facebookozás: nem volt különbség a promó és a privát posztok között. Amikor pedig nem a cégfejlesztés volt fókuszban, akkor aludtam. Eleinte azt hittem, tényleg ennyire fáradt vagyok. Hiszen állandóan pörgök - persze, hogy kell az alvás. Na, de napi tíz óra?! Más négy-öt óra pihenés után is úgy működik, mint a Duracell nyuszi. Én miért nem érem be ennyivel?
Ráadásul így is csak a kávé és az energiaitalok tartottak életben. "Hogy csinálják mások? Én is így akarok élni, ahogy ők!" - gondoltam. Akkor talán magánéletem is lenne a munka mellett.
Nem értettem: nem lébecolok, teszem a dolgom, mégsincs időm semmire. Majd egy "álmos" reggelen elgondolkodtam: vajon miért alszom és miért dolgozom ennyit. Miért nem akarom érzékelni a való világot magam körül? Merthogy ez történt. Egyszerűen nem akartam szembenézni azzal, ami rossz volt az életemben.
Ezért kizárólag azzal foglalkoztam, amiben jó vagyok: a munkával. Aztán pedig az alvásba menekültem. Mindkettő egy álomvilág volt - egyikkel sem ért fel a rideg, szürke valóság. Úgy éreztem: nem éri meg a jelenben, a mindennapokban léteznem.
A tudatalattim tehát elrendezte az életemet, amíg észbe nem kaptam: Hoppá! Miért nem én irányítok? Tényleg érdemes átaludnom a fél életemet csak azért, mert fájdalmas, ami körülvesz? Elkezdtem vizsgálni, mi bajom van a valósággal. Heteken, hónapokon át figyeltem magamat és a környezetemet, míg rá nem jöttem, hogy mi bánt.
Jelenleg is dolgozom a megoldásokon. Például elkezdtem kiiktatni a "fölösleges" kötelezettségeket. Határokat húztam, rendszert és szabályokat vittem az életembe. Ma már nem alszom át a napjaimat, és nem viszem túlzásba a munkát. Ennek ellenére - vagy éppen emiatt! - továbbra is sikeres vagyok. Úgy, hogy közben nem szalad el mellettem az élet. Remek érzés, hogy így is lehet. Rájöttem: a valóság is lehet olyan jó, mint egy álom...
Hogy mi a tanulság? Ne menekülj a problémáid elől! Inkább nézz szembe velük, majd teremts magad köré olyan valóságot, amit élvezel!
Tolvaj Vica
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.