A nagyanyám egész életében képes volt szeretni magát...

Róza mama elégedetten állt a tükör előtt. Szinte cirógatta önnön képmását. Illegett-billegett, magára mosolygott.

Kis púdert rakott az orrára, és a sötét, mályva színű rúzst az ajkára. Pici lábait egy számmal kisebb cipőjébe szorította. Dorombolva mondta saját magának: "Szép vagy, Rózsikám!" Soha nem ismertem más nőt, aki annyira mélységesen elégedett lett volna saját magával, mint a nagyanyám. Szemernyi kétség nem volt benne afelől, hogy gyönyörű, és a világról alkotott véleménye mindig 100%-ban helyes.

Én gyerekként sehogy sem láttam őt szépnek. Alacsony volt, gömbölyded és mindig púder illatú volt, ami számomra nem volt vonzó. Az állán növő kis szőrpihéit én szedegettem ki egy szemöldökcsipesszel. Gyakran megkért rá, hogy fessem ki a lábkörmeit. A lába és a körmei az évtizedeken át hordott helytelen méretű cipőktől egészen eldeformálódtak - erről mindig a japán nők jutottak az eszembe, akiknek elkötötték a lábukat, hogy örökre kicsike maradjon nekik.

A nagyanyám soha nem mosta magának a haját, mindig fodrásznál intézte ezt, és rendkívül büszke volt rá, hogy öreg korára sem hullott ki a haja, hanem dús, hullámos fürtjei voltak. Éjszakánként hajcsavarókkal és hajtűkkel aludt, hogy tökéletes frizurája megmaradjon.

Halála óta gyakran álmodom vele. Álmomban fiatal és karcsú, hosszú ballonkabátot visel, neccharisnyája magassarkú cipőben ér véget. Meginvitál a konyhájába. Mindig kíváncsi, hogy mi történik ebben a világban - azt mondja, az övé unalmas, senki nem pletykál odaát, csak megigazulva ücsörögnek. Kávéval és cigarettával kínál. Cigarettája rúzsfoltos, a hamutálja a régi.

Forrás: Shutterstock

Ezek a füstös beszélgetések után mindig elgondolkodom. Mégis mi lehet a titok? Hogy lehet, hogy egy ilyen, a hagyományos ízlés szerint nem kimondottan szép nő ennyire elégedett legyen magával, míg a nők legalább 90%-a kivetnivalót talál a külsejében? Legyen bár híres színésznő, alig bimbózó kamaszlány vagy többgyermekes anyuka, mindannyian magukat szidják: nem elég magas, alacsony, csúnya a bőre, nagy a hasa, nagy az orra... A panaszáradat végtelen.

Azt gondolom, hogy a választ Róza mama kérdés nélkül is megosztotta velem - csak akkor még nem tudtam. Így mondta mindig: "Az anyám nagyon szép asszony volt." Ez a közlés persze jelenthetné pusztán azt, hogy ő szépnek látta az anyját. Ebben az esetben azonban az a lényeg, hogy a dédnagyanyám éppúgy szépnek látta saját magát, mikor a tükörbe nézett, ahogy a nagyanyám. Ez az önmagába vetett hit volt az, amit átsugárzott mindhárom lányába.

Emlékszem, ahogy kezemben tartom a dédnagyanyám képét. Kissé csalódott vagyok: hol van az a híresen szép nő? Sophia Lorent várnék talán, de legalább egy Szeleczky Zitát - helyette egy ősz hajú, kerekded, mosolygó néni van a képen. Aztán megértem: a nagyanyám szemében a szépség nem olyan velünk született adottság volt, ami egy életre garantálja, hogy gyönyörűnek lássuk magunkat.

Szerinte az ápoltság és az igényes öltözködés sokkal fontosabb volt, mint az, hogy ki jött a világra Angelina Jolie ajkakkal. Félreértés azért ne essék: nem ért ő el az önismeret olyan fokára, hogy úgy látta volna, a szépség belülről fakad... Helyette csak szerette magát. Úgy, ahogy volt: kívül-belül, a maga tökéletlenségében.

Sajnos én képtelen vagyok ugyanerre. Pedig jó lett volna ezt a leckét megtanulni tőle... Talán még nem késő. Becsukom a szemem, leülök a kis füstös konyhájába - a spájzból ma Unicum is kerül elő. Mesélj, Róza mama!

Huszka Anikó

Forrás: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?