Nő vagyok. Szerelmes vagyok. Vállalom!

Este kilenc van. Ülünk az erkélyen, beszélgetünk. Hűvösödő esték, kötött pulcsik, bor. Száraz vörös neki, édes fehér nekem. Micsoda klisé.

Azt hiszem, szeretem. Nem tudom, csak hiszem. Jó vele. Boldoggá tesz. Önmagam lehetek mellette: vicces, komoly, irodalomért rajongó nő. Hangosan nevethetek, vörösre rúzsozhatom a számat, és imádja, ha szoknyát hordok. Én azt szeretem, ha pólóban van. Az az otthont jelenti. Az öleléseket. Néha úgy érzem vele magam, mint egy filmben, mintha egy mozisztár lennék, aki éppen a vége felirat előtt játssza a nagyjelenetet. Ahol a happy end beteljesül, és megszületik a katarzis. Mellette hercegnő vagyok - aki néha mosogat.

Ő is mosogat. Azt mondja, így a helyes. Főzni is szeret. Vasalni meg porszívózni nem. De nem baj, én megcsinálom. És ez így jó. Kurva jó. Ő is. Vele is. Mi, ketten. Azt hiszem, szeretem. Nemcsak ezek miatt, hanem sok minden másért is. Ahogy viselkedik velem. Meghallgat. Véleményt mond, bíztat. Felemel. Nőnek érzem magam. Lehet, ez is klisé.

De ősz van, most minden az. A lehulló levelek, a dísztökök, és főleg az eső. Míg csend lakozik mindenhol, bennem tombolnak a még ki nem mondható érzelmek. Hogy igen, szerelmes vagyok. Tényleg szerelmes vagyok. Világgá kiáltanám, de nem lehet. Mert ő még nem tudja - és ő még nem mondta, hogy szeretlek. Én pedig nem tehetem meg először, azt mondták a lányok. Igazából megtiltották. Mert nehogy már feladjam a büszkeségemet egy férfiért.

Büszkeség... Kati barátnőm elég szabadszellemű, most volt egy félpucér fotózáson, teleszórta vele az Instát, aztán annyi követője lett, hogy már majdhogynem influencernek minősül. De azt mondta, nem mondhatom Hubának, hogy szeretem, mert ha ő nem ezt érzi, akkor vagy a szemembe fog hazudni, hogy "én is", vagy nem válaszol, és az rohadtul fog fájni. "Megalázó lehet" - mondta Kati. Igen, a bugyiban pózolós. Vajon mit gondolna Susan B. Anthony? Szavazunk, elnökválasztáson indulunk, vezetők vagyunk. Nők vagyunk. Erősek vagyunk - de nem vállalhatjuk fel, hogy szeretünk, mert mi van, ha elbukunk?

Forrás: Shutterstock

Huba megfogja a kezem. A szívem ezerrel dobog, a lábam bizseregni kezd, a lelkem meg szinte szárnyra kél, és legszívesebben végigpiruettezném a várost. Igen, szeretem, és azt akarom, hogy tudjon róla. Meséltem már, hogy néha csak úgy meglep egy-egy könyvvel? Olyankor azt mondja, hogy "Megláttam a borítóját, és te jutottál eszembe." Aztán elpirosodik, mint egy kisgyerek. Az elejébe mindig ír valami szépet, mint például "tőlem neked", és azt mondja, a neve azért nincs ott, mert ha elfelejtem egyszer, hogy kitől kaptam, akkor már nem is lesz fontos. Milyen igaz.

Igen, minden bizonnyal állíthatom, hogy szeretem. Még mindig az erkélyen ülünk. Nekiáll csöpögni az eső. Szólok neki, hogy fázom. Azt mondja, csináljak egy forró fürdőt. Így is teszek. Befekszem a kádba. Olvasni kezdem az egyik "tőlem neked" könyvet. Bejön a fürdőbe, letérdel mellém, és ad egy csókot az arcomra. Én pedig ránézek, és kicsúszik a számom, hogy szeretem. Nem érdekel, mit mond. Nem érdekel, ki mit gondol, nem érdekel, milyen íratlan szabályokat szegek meg. Nő vagyok. Szerelmes vagyok. Vállalom! Huba rám mosolyog, de nem mond semmit. Megsimogatja a kezem. Igen, kicsit félek.

Két nap múlva kapok tőle egy könyvet. Az elejében az áll:

"Szeretlek. Hubától Petrának
Ui.: Nem akarom, hogy valaha is elfelejts."

 

Fotó: Mudra László
SHE.HU Kibeszélő!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?