Még nem állok készen az anyaságra...

Van gyereked? Hogyhogy nincs? Meddig akarsz várni? Ki fog segíteni, ha majd öreg leszel? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekkel bombáznak, akiknél a "baba projekt" már ki van pipálva.

Az ismerőseim nem értik, hogy miért hezitálok, hiszen minden feltétel adott a családalapításhoz. És őszintén szólva, én sem értem saját magamat... Pedig mostanában sokat agyalok ezen a témán - bár amit az utóbbi időben művelek, azt inkább önmarcangolásnak nevezném. Tudom, lépnem kellene, mert nem leszek már fiatalabb, de minél hangosabban ketyeg a biológiai órám, annál nehezebben tudok dönteni. Kétségek között vergődöm, érvek és ellenérvek százai sorakoznak előttem. 

Forrás: Shutterstock

Elképzelni sem tudom, hogy lenne annyi erőm és energiám, amennyit egy csöppség gondozása igényel. Eleve egy szorongó, aggodalmaskodó típus vagyok, és ha nem alszom eleget - márpedig a kisgyerekes anyukákkal ez így van -, az csak ront a helyzeten. Szülőnek lenni hatalmas felelősség, és fogalmam sincs, hogyan tudnék helytállni ebben a szerepben, amikor sokszor még a magam dolgaival sem tudok megbirkózni. Ráadásul a türelem sem éppen az erősségem.

Ilyen szempontból szívesen cserélnék azokkal a nőkkel, akik mindig is tudták, hogy anyák akarnak lenni, és magától értetődő természetességgel élték meg ezt a vágyat. Mert velük ellentétben, az egyetlen dolog, amiben teljesen biztos vagyok, hogy hiányzik belőlem a bizonyosság.

Forrás: Shutterstock

Az elmúlt hónapokat azzal töltöttem, hogy rendbe tegyem a gondolataimat, és rájöjjek, hogy mi lehet az érzéseim hátterében. A szüleim elváltak, amikor egyéves voltam. Anyámtól megkaptam minden figyelmet és szeretetet, így tudom, hogy egy ember egyedül is képes felnevelni a gyerekét. De mégis attól félek, hogy én nem lennék ilyen bátor és erős, ha hasonló helyzetbe kerülnék. Vészesen fogy az időm, de kénytelen vagyok beismerni, hogy talán még soha nem rettegtem ennyire az anyaság gondolatától, mint most. Tele vagyok kételyekkel és kérdésekkel:

  • Mi lesz, ha betegen születik a baba? (Tisztában vagyok az életkoromból adódó kockázatokkal.)
  • Jó anya leszek-e?
  • Hogyan változik meg az életem?
  • Bírom-e anyagilag?

Ugyanakkor a másik énemet sem állíthatom félre, aki nyitott, nem fél a változástól, és vágyik az anyaságra. Úgy érzem, egy út közepén állok, és fogalmam sincs, merre induljak tovább. Ami a legszörnyűbb az egészben, hogy már nem toporoghatok sokáig egy helyben, döntenem kell - vagy így, vagy úgy. De nem tudom, mikor jutok el arra a pontra (már, ha egyáltalán eljutok), amikor azt mondom: készen állok egy új kezdetre.

Szerinted lehet jó szülő az, aki félve vág bele a gyerekvállalásba?

Nyitókép: Shutterstock

    Ezt olvastad már?