Városi anya menni fel a hegyekbe...

Ha ilyen szavazgatós magazin lennénk - ami amúgy nem jellemző -, megkérdezném: kinek hogy telt a téli szünet?

Valahogy így:

  • Süti tündér voltam, ki sem jöttem a konyhából. = Hűha smiley, mert tuti hős vagy!
  • Végigjártam minden rokont, teljesítve az El Camino napi lépésszámát. = Like, mert hős vagy és okos - gályázzanak a rokonok a konyhában!
  • Minden nap délig kuckóztunk az ágyban a gyerekkel, és ittuk a forró csokit = Ez csak szívecske lehet!
  • Felhúztam a túracipőt, és mindenféle kalandokba kezdtem. = Ide a vigyorgó jár, mert hát ki választja ezt ünnepek idején, a téli szünetben???

Hát én. Nekem a szívecske és a vigyori járna, mert kb. 2 évre való lustálkodást nyomtunk le a gyerekkel - a rokonokat ledöntötte a gyomorvírus, nem jöttek, és nem mentünk, így valódi szabadságunk lett. Amikor már aggódtunk, hogy felfekvésünk lesz a sok lustaságtól, a szemeink pedig kipirosodtak a meséktől és sorozatoktól, kitaláltuk, hogy egy pici, szolid kirándulással ütjük el az időt... Felmegyünk Dobogókőre, mert közel van, nagyon szép, és roppant spirituális hely is (bár erre minden hitrendszer más magyarázatot ad), de végülis feltöltődésre kiváló.

Forrás: Gál Beatrix saját képe

Csodálatos tavaszi idővel telt a téli szünet, ami már önmagában ellentmondás. De a mi kiválasztott kiránduló napunk lett a kivétel. Aznap induláskor nálunk még -8 fokot mutattak a telefonok, de már lebeszéltük barátokkal, szóval, majd csak kisüt a Nap... Dobogókőn nemhogy napsütés nem volt, de 5-8 cm volt a hó... "Pompás téli hangulat, béreljünk egy szánkót a gyereknek!" - Ez egy kb.15 kilós vasszörny volt.

Megnéztük a kirándulási útvonalakat, és kiderült, hogy az egyik csak 2 km! Az is körút, szóval meg is fordulhatunk. Kicsit húzzuk a gyereket, sétálunk, friss levegő, 20-25 perc és újra itt vagyunk! Igaz, kicsit fáztunk, de "Kezdj el táncolni, a zene majd megjön!" - Zorba szinten lelkesek voltunk.

Amit nem írt a tábla, hogy ez egy extrémecske kiránduló útvonal volt kis és nagy sziklákkal, olyan átjárókkal, ahol láncon kellett felhúznunk magunkat. Mindenkinek. Nekem, aki olyan bátor, mint Malacka, és ügyes, mint Micimackó, a fiamnak, aki még csak 8 éves, és apának is, aki ugyan jobb kondiban van, viszont húzta a 15 kilós vasszánkót. Ja, és a barátainknak is, akiknek - valamiért úgy sejtem - bekerült az újévi fogadalmába, hogy ha legközelebb mi szervezünk kirándulást, inkább egy meteoresőben sétálnának... Ott biztonságosabb.

Forrás: Gál Beatrix saját képe

Azt hiszem, a nap mélypontja az volt, amikor 2 emléktáblát találtunk onnan élve ki nem jutott fiatal turistákról. Szóval azért volt egy diszkrétebb pánikhangulat... De legalább már nem fáztunk, sőt, volt, aki már a kabátot is a derekára kötötte.

Azt hiszem, ez az útvonal alapból sem lett volna dögunalom, de így hóban és lefagyva én ilyen élményekkel gazdagodtam:

  • Másztam négykézláb, alkohol nélkül, hegynek fel.
  • Miután hanyatt estem, csúsztam háton métereket lefelé (földön fekve, még mindig józanul).
  • Jártam olyan helyen, ahol az én lábnyomom mellett csak állatoké volt.
Forrás: Gál Beatrix saját képe

Összességében nem tudtam eldönteni, hogy délutánra azért kapart a torkom, mert mínuszban levegőért kapkodni alapvetően egészségtelen, vagy, mert ha emellett még gurgulázva röhögsz magadon, miközben a földön kúszol-mászol, az már igazán sok.

A túra végén az év legjobb forró csokiját ittuk, bár nem tudom, ez összefügg-e azzal, hogy olyan úton jutottunk hozzá, amit Bear Grylls már félúton feladott volna... Egyébként gyönyörű volt, és a képek is sajátok. Ha volt ennél extrémebb napotok a szünetben, én szívesen olvasnám...

Nyitókép: Gál Beatrix saját képe

    Ezt olvastad már?