Emlékszem, fiatalabb koromban mennyi mindennel foglalkoztam: faltam a könyveket, tánciskolába jártam a barátnőimmel, bicajoztam. A mostani énem azonban egy cseppet sem hasonlít a korábbi önmagamra...
Bedarált a virtuális gépezet, és észre sem vettem...
Információfüggő lettem. Ébredés után rögtön nyúltam a telefon után, hogy megnézzem, vajon hányan lájkolták az utolsó bejegyzésemet. Naponta kb. kétszázszor csekkoltam a Facebook oldalamat, az üzeneteimet, az emailjeimet, vagy céltalanul böngésztem hosszú órákon át.
Mindig naprakész voltam, melyik a legnézettebb videó a YouTube-on, vagy mit csinálnak éppen az Instagram celebek. A szerelmi ügyeimet illetően is hasonló volt a helyzet: folyton azt lestem, mikor ír rám a pasim, vagy, hogy hány órakor jelentkezett be utoljára.
Így utólag belegondolva nem csoda, hogy sokszor fájt a fejem, a hátam, és nem tudtam normálisan aludni sem. A képernyő előtt töltött órák azonban nem csak a szervezetemet kezdték ki. A közösségi platformokról ömlő illúziók, a tökéletesre filterezett életek észrevétlenül belekúsztak a tudatomba, és egy torz világképet alakítottak ki bennem. Állandóan összehasonlítottam az életemet másokéval, ez pedig teljesen szétzúzta az önbizalmamat. Mégsem tudtam leállni: az agyam egyre jobban éhezett a virtuális ingerekre...
FOMO-ból JOMO-ba
Nem akarok álszent lenni. Valószínűleg benne maradtam volna a FOMO (Fear of Missing Out, azaz a lemaradástól való félelem) állapotában, de egy betegség közbeszólt. Az állandó billentyűnyomkodástól ugyanis ínhüvelygyulladásom lett, és az orvos kényszerpihenőt rendelt el.
Így kénytelen voltam kilépni a digitális világból, legalább egy hétre. Az első néhány óra iszonyú nehéz volt. Aztán egyszer csak valami átkattant bennem: azt éreztem, hogy a tüdőmnek levegőre, az agyamnak valós ingerekre van szüksége.
A következő napokban nem facebookoztam, nem messengereztem, vibereztem, instáztam, twittereltem. Kikapcsoltam az összes értesítést, és elővettem néhány régi könyvet, hallgattam a kedvenc zenéimet, találkoztam a barátaimmal. Furcsa volt - egyben meglepő -, milyen nyugodtnak éreztem magam telefon nélkül. Mintha minden lelassult volna körülöttem - megszűnt bennem a vibrálás, a nyugtalanság. Az alvásminőségem is javult: a megszokottnál gyorsabban szenderültem álomba, és frissen, kipihenten ébredtem.
Jó érzés volt JOMO (Joy of Missing Out) üzemmódra kapcsolni - persze ez nem azt jelenti, hogy mostantól örökre száműzöm az életemből az okoskütyüket, de többé nem hagyom, hogy uralkodjanak felettem.
Győri Szilvia tanácsadó szakpszichológus véleménye:
"Önmagában nem káros, ha - normál keretek közt - használjuk a digitális technológiát, sőt, fontos csatornája a világgal való kapcsolattartásnak. Ha azonban kicsúszik a kezünkből az irányítás, könnyen addiktívvá válhatunk. A közösségimédia-függőség korunk egyik legtöbb embert érintő betegsége. Ennek egyik jele, ha túl sok időt töltünk a Facebookon, és folyamatos késztetést érzünk arra, hogy megosszunk, kommenteljünk, lájkokat számolgassunk, és a hírfolyamot nézegessük.
Ezáltal a valós interakcióink csökkennek, egyéb elfoglaltságaink - családi, baráti kapcsolataink - háttérbe szorulnak, vagy akár meg is szakadnak. Sokan azért lógnak órákon át a közösségi oldalakon, hogy a problémáik elől meneküljenek - szó szerint nem akarnak jelen lenni saját életükben, ami hosszú távon komoly károkat okozhat.
A függőségtől úgy tudunk megszabadulni, ha sikerül felismerni, beismerni a problémát. Kapcsoljunk ki minden értesítőt! Előre határozzuk meg az online felületen töltött időnket! Találjunk egyéb alternatívákat a kommunikációra, részesítsük előnyben a személyes kapcsolattartást, vagy inkább telefonáljunk üzengetés helyett! Ne csekkoljunk be sehová, felejtsük el a szelfizgetést és a wifit! Próbáljunk meg minél inkább a pillanatra fókuszálni, mert ez jelenti a valódi élményszerzést."
Facebook-függőség: téged már beszippantott?
Nyitókép: Shutterstock
Mondd el Te mit gondolsz!
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
