Ünnep előtt a szobák és a konyhák valami különleges képességnek köszönhetően színt váltanak, és a szürke ötven árnyalatában kezdenek tündökölni. A heti takarítás eredménye gyakorlatilag láthatatlan, nem úgy, mint a bútorokra tapadó porszemek. Az igazi kegyelemdöfés mégis az, hogy ezek a semmirekellők a szentestéhez és a családlátogatáshoz közeledve egyre sötétebbnek mutatják magukat. Fő ismertetőjelük a porronggyal fel-alá rohangáló, ideges női egyed, akinek leggyakrabban használt szava a nagytakarítás.
Amíg év közben a lehajtott fejjel történő, monoton séta a menő, a december az emelt fejek időszaka. Terminátorként szkennelem be a körülöttem lévő világot, gondolatban pedig leendő gazdáikhoz párosítom az ajándéknak nevezett vackokat. Közben - mint valami szlalom világbajnok - a hasonló elhivatottsággal közlekedő egyéneket kerülgetem a plázában. Fontos megemlíteni, hogy december 24-éhez közeledve a kirakatok portékáinak hasznossági és felhasználhatósági arányai a 100%-hoz konvergálnak.
A pénztárca vastagsága év közben, valamint hónap eleje és vége között is drasztikus változásokon megy át, ez azonban semmi a decemberi átalakuláshoz képest. Egy Forma 1-es autó gyorsaságával tűnik el belőle a fizetés, a pulykapénz, és az előző hónapokban összekuporgatott pénz. Erre persze Fluimucil Ábel feltenné a klasszikus kérdést: miéééért? A válasz általában a karácsonyfa tövében és az ebédlőasztalon keresendő.
Sosem tudtam eldönteni, miért - talán a mindennapos találkozások hatására? - de karácsonykor minimum Gordon Ramsay-nek képzelem magam. A legrosszabb, hogy nem csak álmodozom erről, hanem úgy is kezdek viselkedni. Órákra bemerészkedem abba a bizonyos helyiségbe - veszélyt nem ismerve -, és tevékenyen részt veszek az elhasználódást elősegítő folyamatban - ez utóbbit a köznyelv karácsonyi ebéd/vacsorakészítésnek nevezi.
Nem tudom, hogy a napokig tartó "csak egy falatot egyél még", " kóstold meg" kezdetű mondatok hatására történik- e mindez, de karácsony után a tükör elképesztően gonosz dolgokat képes mutatni. Ami pedig igazán felháborító, hogy a ruhák - néma cinkosságot vállalva a tükörrel -, se szó, se beszéd, egyszerűen szűkebbé válnak. És nem, nem mellben, sokkal inkább deréktájon történik velük valami... (Előbbi esetben évi többszöri karácsonyt javasolnék.) De van megoldás! A helyzet kezelésében a karácsonyt követő leárazások nyújtanak hathatós segítséget.
És nem azért, mert az ünnepeket egy plasztikai klinikán töltöttem. A karácsony első óráiban még kellő nyugodtságot kölcsönöz az ajándékoktól kapott sokk, valamint a kajakóma, nem beszélve a nagytakarítás és a főzés okozta fáradtságról. Az idő előrehaladtával azonban ezek gyógyhatása csökken, az idegesítő történetek, megjegyzések és családtagok száma viszont egyre nő - ahogy a mosatlan tányéroké és a koszos poharaké is. A szeretet ünnepe lévén pedig nem illő a hangos szó... Tehát marad a - semmiképpen sem belülről jövő - teljes fogsort kivillantó arctorna. Ja, és az estig tartó mosogatás, pakolás..
Tényszerűen megfigyelhető, hogy a karácsony előtti készülődés fázisában a percek sokkal gyorsabban peregnek. Gyakorlatilag kétszer annyi teendőt végzünk el fele annyi idő alatt, ez azonban mégsem elegendő az elképzelt tökéletességhez. Ellenben a szentestét követő napokban ez már a múlté. A sáskajárásnak is beillő rokonlátogatások alatt már eszedbe sem jutna azt a bizonyos homokórát megállítani. Peregnek ugyan a homokszemek - csak nem elég gyorsan...
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.