Válóok: IKEA-mániás a pasim!

Ha válóokot kellene megjelölnöm, nem kibékíthetetlen ellentétekre hivatkoznék, hanem arra a bizonyos harmadikra, "akit" úgy hívnak: IKEA. Régen legalább csak reggel 10-kor nyitott, most bezzeg már 9-kor, hogy az ember védtelen lánya még véletlenül se alhassa ki magát szombaton.

Ha én lennék ilyen mániákus, arra lemondóan legyintene a társadalom, hiszen csak tipikus, fészekrakó ösztönöktől ajzott nő vagyok. Ezzel szemben ő micsoda? Na, micsoda?! Egy polihisztor, akiben egy belsőépítész-géniusz veszett el, és csak szabadon akarja engedni kalitkába zárt tehetségét - én hálátlan pedig ezt megpróbáltatásként élem meg...

Aszongya reggelizzünk ott - na, ez perverz. Egy háromszáz forintos hot-dog még oké a kimerítő korzózás végén, de rántottával melegíteni a végeláthatatlan bútorhegyekre? Azt már nem, nekem elveim vannak. Neki meg vallása: a Piactér a Szentély, és a katalógus a Biblia.

Elindulunk a labirintusban. Vajon ha felmásznék egy kis szundira az egyik gyerek emeletes ágyra, észrevenne bárki? Feltűnne a saját (zombi)pasimnak, hogy nem loholok mögötte? Szerintem, ha megkérdezném tőle, hogy engem választana, vagy egy berendezett konyhát, akkor csak azon hezitálna, hogy a Kungsbaka-szériához tört- vagy magasfényű fehér munkalap illik jobban...

Megszállottság ez, na. Hogy melyik filmet láttuk legutóbb a moziban? Meg fogsz lepődni: a címében egy IKEA-szekrényben ragadt indiai fickó szerepel. A pasimnak szerintem már a plakát láttán orgazmusa volt. Gondoltam is rá, hogy legközelebb magam köré csavarok egy, a soroksári áruházban méretre szabott drapériát, az jobb befektetés, mint egy babydoll.

Persze, hatékonyabban is ellenállhatnék a mániájának, van azonban egy apró bökkenő: malaclopó méretű táskát adnak a bejáratnál - egy kisgyerek sem tud ellenállni a nyilvánvaló csábításnak, én hogy tudnék?!

A legfőbb okom mégis az, hogy semmi sem parasztvakítás a kínálatukból: minden megvásárolt darab szerves részét képezi a mindennapjainknak. Ha például nincs elmosva az überpraktikus almaszeletelő, tikkelni kezdek - szóval, a valóság azért egy kicsit árnyaltabb, mint ahogy elkezdtem a sztorit...

A piros sarokban az én mécsestartó mániám, a kék sarokban az ő grandiózus lakberendezési álmai. Kijelöltünk hát egy demarkációs vonalat: én nem pofázok bele az ő világmegváltásába, ő meg nem tépi ki a kezemből a 43. vaníliás gyertyát. És boldogan élünk, míg meg nem halunk...

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Mudra László

Nyitókép: Shutterstock