Nem esett jól az a szokatlanul meleg sem, mert ilyentájt szeptemberben már nem illik kánikulának lenni, meg ennyire sütnie a napnak, szinte égette a feje tetején a sötét haját. A halántékán csorgott le az izzadság, az arca vöröslött. Nem törölte le, és nem ült odébb. Körülnézett, mindenki az árnyékba húzódott, mert hát ki akarna ősszel napszúrást kapni? De ő csak azért is a napon maradt.
Amikor reggel elindult otthonról, még hűvös volt, pulcsi is volt rajta - a nagy meleg ellenére sem vetette le. Ennyire szép időben a fél város a parkban sétált. Ő dolgozott, de a műszak végén alig várta, hogy ő is a parkba mehessen. Eltervezte: sétál, nézelődik, csak úgy van. A fák színes leveleire, a tó békalencsés szagára vágyott. Megfigyelte, hogy augusztus huszadika után minden megváltozik - őszszag lesz.
Amikor kicsi volt a fia, ilyenkor szedték vödörszámra a gesztenyét. Meg tobozt, meg makkot. Egész kis gyűjteményt hoztak össze, aztán otthon ajtódísz meg gesztenye emberke lett belőle.
Szerette, hogy olyan sokan szeretik még ezt a parkot. Rengeteg ember, lehet nézelődni. Szerette figyelni az embereket és kitalálni a ruhájuk, a kinézetük, a mozdulataik alapján, hogy hány évesek, milyen viszonyban vannak egymással, és a legfontosabb, hogy szeretik-e egymást. Hitte, hogy ez látszik.
Szemével Fruzsit kereste. Tudta, hogy ők is ebbe a parkba szoktak jönni. Nem látta két éve már, csak a képeket, amit megosztott a Facebookon. Nem igazán érdekelte, mert amikor reggelente átpörgette a közösségi oldalt, a híreket kereste a szemével - az ismerősök bejegyzésein csak átsiklott. Hírmániás volt, ezeket az oldalakat kedvelte, és reggel, ébredéskor a telefonja képernyőjén keresztül a világ összes információja áradt felé - magyarul és angolul is.
Na, ezek érdekelték. Családi képek meg nyaralás nem igazán. Szóval, azért néha bele-belefutott egy-két képbe az ismerőseitől, azoknak nagyon örült. Erre jó a Facebook, hogy nem kell osztálytalálkozókat szervezni, mert úgyis a fél ország az ismerőse egymásnak. Így fölöslegessé válnak a nagy, összeborulós találkozók.
Ledöbbent, amikor a múltkor átszámolta, hogy mikor látta utoljára az osztálytárasit: amikor a gyereke született. Az meg már húsz éves. Biztosan ők is megöregedtek, mondjuk, ez nem is baj, mert akkor élnek.
De vajon az élet megcibálta-e őket? Ez azért szeretné tudni. Mert ilyet nem nagyon oszt meg senki magáról. Mindenki nyaral, jól érzi magát, sikeres, sőt, a gyereke is szép. Nincs helye másnak.
Ekkor megtalálta, amit keresett: Fruzsi a férjével, a totyogós kisfiával és a pár hetes kislányával korzózik a parkban. Az árnyékban, ahogy a rendes emberek szokták. A kisfiú az apja kezét fogja, beszél, beszél megállás nélkül, apja válaszolgat neki. A babakocsiban békésen alszik a kislány. Fruzsin nem látszik, hogy két év alatt két gyereket szült, a haja is gyönyörű, mint régen, a derekáig ér. A kisfiú kavicsot szed, apja mellé guggol, válogatnak, melyikkel lesz jó majd kacsázni a tónál. A nő leül egy padra, kezét a babakocsin hagyja, hogy a ringatás folyamatos legyen, fel ne sírjon a kislány.
Nem akarta nézni. Mit érdekli őt, hogy mások szedik a leveleket - az úgyis kukába kerülő szemetet. Meg oké, hogy most aranyosak a picurka gyerekek, de már most is csak a gond van velük, mindig ordítanak, nem lehet velük beszélgetni, csak zavarják a felnőtteket. Őt is. Nagyon. Nem néz rájuk, azért sem. Csak maga elé, messzire, ebben a melegben.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.