Egész életemben anya akartam lenni!

Hosszú évek óta semmire sem vágyott jobban, mint egy gyerekre. Szőke, kék szemű kislányt álmodott meg magának, de hiába sóvárgott utána, nem sok esélye volt a családalapításra. Hogy is lehetett volna? Hiszen még kedvese sem volt. Hiába jöttek hozzá a kérők szép sorban, nem találta köztük a magának valót.

Az egyik unalmas volt, a másik csalfa, a harmadik meg csúf. Volt köztük megbízhatatlan, udvariatlan, fiatal és idős - mind próbálta elnyerni a szívét, de egyik sem állta ki a leány három próbáját. Pedig nem voltak nehéz próbák: nem kellett sárkánnyal küzdeni vagy lehozni a csillagokat az égről. Megelégedett volna azzal, ha valaki meg tudja nevettetni, ha megtartja, amit ígér - és persze, ha megdobogtatja a szívét. De csak nem talált ilyet...

Reggel 6 óra. A kutyáim vidáman szaglásznak a kertben, élvezik a kora reggeli friss levegőt. Ülök a teraszon, kevergetem a kávémat. Becsukom a szemem, és engedem, hogy megérintse az arcom az ébredező Nap simogató sugara. Béke és nyugalom van.

Hirtelen apró kis kezek fogják le a szemem. Vékony kis hang kérdezi: "Ki vagyok?" Szívem megtelik boldogsággal, nevetve kérdezek vissza: "Csak nem az én kis tündérem?" - majd egy hirtelen mozdulattal elkapom a kis kezeket, magamhoz húzom a szőke, kék szemű kislányt, ő pedig ölelő karjaimban véget nem érő kacagásba kezd.

Nem vagyok már 20 éves, se 30, se 40. Egész életemben a tündérmesét kergettem, amiben a szerelmesek fiatalok, szépek, gazdagok, és megküzdenek egymásért akár a hétfejű sárkánnyal is. Azt hittem, a tündérmese az, ahol minden tökéletes, ahol a királyfi első látásra szerelmes lesz a szegény ember lányába, akivel aztán sosem veszekednek, és boldogan élnek, míg meg nem halnak.

Ma már úgy gondolom, nem kellenek nagy dolgok ahhoz, hogy hercegnőnek érezzem magam a mesémben. Nem kell palota, királyfi fehér lovon, varázslat és örök fiatalság. Elég egy vágy, amit elérek. Elég, hogy észreveszem az élet apró örömeit, hogy szeretni tudok, és szeretve vagyok.

Itt ülök egy kisvárosi kertes ház teraszán. Újra kevergetem a kihűlt kávémat. Mindjárt indulnom kell dolgozni. Szeptember van, kezdődik a taposómalom. A párom rohan, sietve elköszön, késésben van. A lányom nyafog, nem akar sehova menni. Én sem vagyok túlságosan oda a gondolattól, hogy vége a nyárnak, mégis boldog vagyok, mert a saját mesémet élem.

Itt a vége, fuss el véle!

Aki nem hiszi, járjon utána!

SHE.HU Kibeszélő!

Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Katt IDE, és mondd el nekünk!Forrás: Shutterstock""

Nyitókép: Shutterstock