Lelkem és kifáradt szívem nagyon áhítozott már arra a bizonyos NAGY SZERELEMRE. Simán csak azért, mert megérdemlem. Ennyi szenvedés után nekem is jár a boldogság, punktum.
Egy ismerősöm révén jutottam el ahhoz a jósnőhöz. Picit féltem is, hiszen a vesémbe fog látni... De a kíváncsiságom és az IGAZI SZERELEM utáni sóvárgásom felülkerekedett minden kétségemen. A nő pedig ahogy meglátott, már mondta is a múltamat, a jelenemet és a jövőmet. Olyan hitelesnek tűnt, hogy elfogadtam minden szavát - még a jövőmre vonatkozóan is.
Két gyermeket jósolt, és azt a bizonyos "naccerelmet", amire már nagyon vágytam. YES! Tudtam! Ittam a szavait, és lelkileg feltöltődve, optimistán távoztam tőle minden egyes alkalommal. Ha ő mondja, biztos így is lesz, hittem neki. Vakon hittem (hinni akartam) mindenben, amit mondott. Hiszen egy hét után már meg is érkezett az a bizonyos Férfi.
Akkoriban egy bank melletti irodaházban dolgoztam. Még csak a húszas éveimben jártam, de a társadalmi és a szülői elvárások szerint már itt lett volna az ideje gyereket szülnöm és saját lakásban laknom. Ezzel szemben a szüleimmel éltem, és valójában se pénzem, se pasim nem volt. De a jósnő azt mondta, hamar meglesz minden, amire vágyom. Annyira fellelkesítettek a szavai, hogy még egy listát is összeírtam magamnak a leendő párom tulajdonságairól, mert úgy hittem, így hatásosabb a vonzás.
Aznap, mikor megszólított az a helyes fiú a bankból, épp a táskámban lapult az a bizonyos lista. Tudtam, hogy ő az Igazi, nem is lehet más! Olyan vibrálás volt közöttünk az első pillanattól fogva, hogy újra hinni kezdtem minden elfelejtett és kidobott vágyamban. Mintha az eddigi életem minden szenvedése hirtelen értelmet nyert volna, és ezzel az emberrel vált volna teljessé. A jósnő is csak annyit mondott, Ő az...
Az első egy hónapban minden nap beszéltünk, vagy találkoztunk. Hétvégén kirándulni mentünk, órákig cseverésztünk telefonon, napközben sms-eket váltottunk. Felhőtlen boldogságban éltem a mindennapjaimat a fiúval a bankból. Aki az Igazi. Nem tudom elszúrni. Mennyi mindent fogunk együtt csinálni!
Gondolatban már a közös jövőnkről ábrándoztam, próbálgattam a vezetéknevét az enyémhez. De lassacskán elkezdtem őt összenyomni a rázúdított érzéseimmel, ezért finoman bár, de egyre ritkultak a telefonhívások: "Sok projektem van. Kevesebb szabadidőm lesz mostantól."
A bennem tomboló feszültség pedig egyre elviselhetetlenebbé vált. Hiszen ő az én párom, hogy lehet, hogy mással is jól elvan?! És mi az, hogy a munkája ennyire fontos? De hát nekünk együtt kellene lennünk! Elszúrtam - és ettől még feszültebb, még követelőzőbb lettem. Ezzel csak azt értem el, hogy már a telefont sem vette fel. Azaz még egyszer egy válasz érkezett: "Este hívlak." Dühös voltam magamra, a jósnőre, és persze erre a fiúra is...
Azóta sok mindenre rájöttem: akkor és ott ő volt az Igazi. Megmutatta nekem a bennem lévő hiányosságokat, és azt, hogy a vágyaimat, amiket rázúdítottam, valójában mind magamnak kell megvalósítanom. Megtanított arra, hogy a saját életemért nekem kell vállalnom a felelősséget, és nem várhatom egy férfitól, hogy beteljesítse az álmaimat. Hosszú hónapokba telt, mire leesett, hogy nem vagyunk egy pár többé.
A vak szerelem intézménye nem jött be. Azóta kerülöm a jósnőket, és sokkal tudatosabban kezdek bele egy kapcsolatba. Megtanultam, hogy létezik ugyan szerelem első látásra, de kell hozzá egy tisztán látó szemüveg is. :)
Neked mi volt a legnagyobb tanulságod az eddigi kapcsolataidból?
Hingyi Boglárka
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.