Különös választás pár hónapos gyermek anyukájaként ilyen veszélyes hobbiba fogni, de valamiért mégis ebben az időszakban robbant be az életembe a lovaglás iránti szerelem. Véletlenül vetődtem a lovas tanyára - a hatalmas állat hátára pedig csupán azért tornáztam fel magam, hogy megszabaduljak a tulaj lelkes unszolásától. Nem gondoltam, hogy megfertőz, hogy egy életre szóló szenvedélyt és vágyódást szabadít el. Mégis így történt.
Öt perc múlva megegyeztünk, mikor kezdem a tanulást. Lelkesen róttam a köröket a karámban, az irányítás technikáját gyakorolva. Unalmasnak tűnhet, de már ekkor élveztem, mert a ló hátán ülve megszűnt minden más: boldogságot adott, pedig az elején még "csak" az állat közelsége ragadott magával, és az újdonságra való koncentrálás.
Aztán egy nap kinyílt a karám ajtaja, és kitárult előttünk a világ: mezők, hegyek és völgyek végtelen sora - először óvatos sétával, majd végtelen ügetéssel. Végül eljött az idő, mikor - szívdobogva, félelemmel és elragadtatással vegyesen - megélhettem életem első vágtáját.
Új érzések megtapasztalása volt ez, és folyamatos tanulás. Volt, hogy addig nem ismert erőmet fedeztem fel lovaglás közben, de megéltem az ellenkezőjét is, amikor kiszolgáltatottá váltam a hatalmas állatnak. Ekkor döbbensz rá, hogy esendő vagy, hogy nem mindig rajtad múlik minden, hiszen akkor is megijesztheti egy kiugró őz vagy egy bozótból felröppenő fácán, ha te mindent jól csinálsz. És akkor vizsgázni kell, egyensúlyérzékből és lélekjelenlétből egyaránt.
"Járművet menet közben elhagyni tilos!" - kacsintott viccesen az oktatónk minden indulásnál. Nem ámított, elmondta mindenkinek: aki lovagol, előbb-utóbb leesik, legyen bármilyen ügyes vagy tapasztalt.
Azt gondoltam, én biztosan nem ülnék vissza soha egy vágtából történő esés után. Aztán megtörtént. Hónapokig rettegtem a lovon, féltem a vágtától, mégsem adtam fel. Dehogy voltam bátor! Csupán nem tudtam elengedni az örömöt, az állatot, a hegyeket. Küzdöttem, míg újra vissza nem kaptam az utánozhatatlan felszabadultság érzést.
Később úgy alakult, hogy a lovak és én elváltunk egymástól. Nem volt könnyű. Fájdalmas, könnyekig ható sóvárgás maradt bennem. Végül felismertem, amit épp a lovaglás tanított: bármely terepen is vagy, nem te uralod, csupán a részévé válsz. Vannak körülmények, amelyeket el kell fogadnunk. Én is így tettem. A boldog emlékek, akárcsak a lovaglásról készült néhány fotó, megmaradtak. És a hegytető így is az enyém. Csak épp a saját lábamon megyek fel rá.
Nyitókép: Shutterstock
Neked mi a véleményed erről a cikkről? Egyetértesz vele, vagy teljesen máshogy látod? Csatlakozz a SHE Kibeszélő Facebook csoportunkhoz és mondd el nekünk!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.